Lovassport: a remeklő Lázár Zoltán lemaradt a dobogóról

MTI MTIMTI MTI
2013.06.30. 19:41
Annak ellenére, hogy kiválóan szerepelt maraton- és akadályhajtásban, nem került dobogóra a világ leghíresebb lovas eseményének négyesfogathajtó-versenyén Lázár Zoltán, illetve a magyar csapat sem.
A hagyományos aacheni viadalon a megszokottól eltérően szinte teljesen különválik az egyéni és a csapatverseny, azaz a díj- és akadályhajtást kétszer rendezik meg, egyik az egyénibe, a másik a csapatba számít bele, a lovak számára legmegterhelőbb maratonhajtást pedig mindkét versenyszámba beleszámolják. A hatszoros világbajnok magyar hajtó szerint a bírók egyéniben alaposan lepontozták a díjhajtó gyakorlatát, majd az akadályhajtás sem sikerült túl jól, így aztán hiába lett harmadik a maratonhajtásban, összetettben csak a nyolcadik helyen zárt. A másik két magyar, Dobrovitz József és fia, ifj. Dobrovitz József 14., illetve 15. lett. Csapatban a záró akadályhajtás előtt dobogós pozícióban volt a magyar trió, s bár Lázár az egész számot megnyerve hibátlanul hajtott végig a pályán, két társa egyaránt verőhibákkal és időtúllépéssel fejezte be a számot, emiatt a svédek végeztek a harmadik helyen a hollandok és a németek mögött. Egyéniben a magyar tulajdonú fogatot hajtó világbajnok ausztrál Exell Boyd győzött a holland Koos de Ronde és az amerikai Chester Weber előtt.
Legfrissebb hírek

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
2026.09.23. 22:54

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.06. 17:39

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.08.31. 16:21

Simicska nem jutott be a döntőbe, Dobrovitz lett a legjobb magyar a díjhajtáson a Lovas Világjátékokon

Egyéb egyéni
2026.08.21. 21:51

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
2026.08.15. 21:20

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
2026.08.14. 17:16

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
2026.06.29. 21:20