MOB: hatperces közgyűlésen módosították az alapszabályt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.03. 12:43
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) mindössze hatperces rendkívüli közgyűlésén a tagok egyhangú döntéssel módosították a szervezet alapszabályát hétfőn.

Az előírás szerint a határozat meghozatalához a MOB-tagok legalább több mint felének, vagyis 118 főnek a szavazata volt szükséges, ehhez képest a közgyűlésen – melyen még hozzászólás vagy kérdésfeltevés sem volt – 139-en jelentek meg.

A Fővárosi Törvényszék által előírt alapszabály-módosításokat – főként eljárásjogi változtatásokat – eredetileg a május 24-i közgyűlésen kellett volna elfogadnia a szervezet legmagasabb döntéshozó testületének, ám akkor a MOB-tagok közül többen idő előtt távoztak, így mire erről szavaztak volna, a közgyűlés már nem volt határozatképes.

Borkai Zsolt, a MOB elnöke elmondta: a MOB alapszabályát a sporttörvényből kell levezetni, s miután ezzel elkészültek és a közgyűlés elfogadta, mint minden testületnél, náluk is egy törvényességi vizsgálatra került sor.

„Ennek során jogász kollégáim egyeztetést folytattak a Fővárosi Törvényszékkel, amely felhívásokat, javaslatokat tett a MOB közgyűlésének arra vonatkozólag, hogy hol kellene módosítani az alapszabályunkat. Ezeket a változtatásokat hajtottuk most végre” – tette hozzá azzal a kiegészítéssel, hogy nem tartalmi jellegű, hanem inkább technikai, eljárásjogi változások történtek az alapszabályban.

„Ez egy jogi aktus, melynek során azt tettük rendbe, hogy a működésünk teljes mértékben összhangban legyen a magyar törvényekkel” – fogalmazott az elnök, aki örömét fejezte ki, hogy a tagok felismerték, a magyar sport jövőjéről van szó, ezért szép számmal jelentek meg a közgyűlésen.

Az új alapszabály szerint az olimpiai bizottság közgyűlése megvonhatja „A MOB tiszteletbeli tagja” címet akkor, ha viselője érdemtelen arra, mert például bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélik, esetleg anyagi vagy erkölcsi kárt okoz a MOB-nak. Ezentúl kizárhatók a MOB tagjai közül azok, akik három egymást követő alkalommal nem jelennek meg a szervezet közgyűlésén, és távolmaradásukat nem tudják igazolni. Ha a közgyűlés nem határozatképes, mostantól azonos napirenddel az eredeti időpontot követően egy órával megismételt közgyűlést lehet tartani, amely a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Az is szerepel az új szabályzatban, hogy alapszabályt sértő határozat megsemmisítése iránt tiszteletbeli tag csak érintettsége esetén indíthat pert, a határozat tudomására jutásától számított harminc napos jogvesztő határidőn belül.

Legfrissebb hírek

Sportpolitika: közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.01.24. 12:45

Ismét kiosztották a MOB Fair Play-díjakat, Földes László „Hobo” is a díjazottak között

Egyéb egyéni
2026.01.22. 21:41

Milánó 2026: a MOB elnöksége elfogadta a küldöttség összetételére tett javaslatot

Téli sportok
2026.01.19. 17:31

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2025.12.23. 17:14

Faragó Tamás: Egy különleges társasághoz tartozom

Egyéb egyéni
2025.12.18. 15:22

MOB 130: Benedek, Egerszegi, Darnyi, legendák emlékeznek vissza a győztes pillanatokra – VIDEÓ

Egyéb egyéni
2025.12.18. 15:17

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31
Ezek is érdekelhetik