Asztalitenisz: nemzetközi verseny Szombathelyen

MTI MTIMTI MTI
2013.08.29. 18:19
November 6. és 10. között rendezik meg Szombathelyen az ifjúsági és serdülő Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokságot.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a torna része az ifjúsági olimpiai kvalifikációnak is.

Lazáry Viktor, Szombathely sportért felelős alpolgármestere – miután a város kiemelkedő adottságairól és a sportrendezvények terén felhalmozott tapasztalatairól beszélt – azt mondta, nagy megtiszteltetés a település számára, hogy immár asztaliteniszben is otthont adhat egy nemzetközi versenynek.

Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke szerint a szervezet számára a legrangosabb utánpótlás-sorozat egyik állomásának megszervezése különösen nagy jelentőségű.

„Célunk egy nemzetközileg sikeres verseny megrendezése” – mondta az elnök, majd bejelentette, hogy a MOATSZ ugyancsak Szombathellyel közösen pályázva elnyerte a World Tour Challenge Seriesbe tartozó felnőtt nemzetközi bajnokság megrendezésének jogát is.

„Remélem, hogy a verseny nyereséges lesz a szövetség számára, tekintettel arra, hogy az új elnökség új pénzügyi kultúrát hozott a sportágba” – tette hozzá Nátrán Roland.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:56

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik