Vívó-vb: három férfi kardozónk a főtáblán, Iliász elvérzett

MTI MTIMTI MTI
2013.08.05. 13:26
null
Már a selejtező is bővelkedett látványos jelenetekben a Syma-csarnokban (Fotó: MTI)
A négy magyar induló közül három feljutott a 64-es táblára a budapesti vívó-világbajnokság férfi kardversenyében.

 

FÉRFI KARD

Az olimpiai bajnok Szilágyi Áron a világranglistán elfoglalt második helyének köszönhetően – a rangsor élcsoportjában álló további 15 vívóval együtt – kiemeltként nem vívott a hétfői selejtezőben.

Elkezdődött a vb, íme, a teljes program!

A magyarok közül a csoportküzdelmek során Gémesi Csanád szerepelt a legjobban, ő öt győzelmet aratott és csak egy asszót vesztett el, úgyhogy az első szakaszt követően közvetlenül felkerült a főtáblára.

Ugyanez sikerült később Szatmári Andrásnak is, aki négy gőzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört, majd a legjobb 64-be jutásért vívott párharcban magabiztosan, 15:4-re múlta felül a kínai Vu Csiét.

A negyedik magyar, Iliász Nikolász ugyanakkor nem vívhat majd a folytatásban, mert a csoportban elért három győzelme és két veresége után a direkt kieséses szakaszban 15:12-re kikapott a francia Nicolas Rousset-től. Kettejük asszóját sokan követték a pást körül, s a szurkolók azt láthatták, hogy Iliász az elején egyáltalán nem találja a távolságot és a ritmust, ennek következményeként pedig a francia elhúzott 7:0-ra. Innen már szinte lehetetlennek tűnt fordítani, a magyar kardozónak azonban majdnem sikerült. Az egyperces szünet után, 8:1-es állásról felzárkózott 13:12-re, az utolsó két tust viszont megint Rousset adta, így Iliász számára véget ért az egyéni verseny.

A férfi kardozók szerdán vívnak az érmekért és a helyezésekért.

NŐI TŐR

Női tőrözőink mindannyian vették a selejtezőt, így négyen folytathatják a főtáblán a világbajnoki szereplést.

A 80 fős mezőnyben Mohamed Aida világranglista tizenhatodikként még éppen kiemelt volt, így ő a hétfői rajton pihenhetett, Knapek Edinának, Varga Gabriellának és Varga Katalinnak viszont meg kellett küzdenie azért, hogy a verseny szerdai folytatásában is érdekelt legyen.

Varga Katalin a csoportjában öt győzelmet aratott – többek között legyőzte a szülés után visszatért, hatszoros olimpiai bajnok, 13-szoros vb-aranyérmes olasz Valentina Vezzalit –, Varga Gabriella 4/2, Knapek Edina pedig 2/3-mal lépett tovább. Ez azt jelentette, hogy mindhárman rögtön felkerültek a főtáblára, anélkül, hogy direktkiesés asszót kellett volna vívniuk. Folytatás szerdán.

Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:45

Vívó-vb: ötödik a női tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:12

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.29. 11:50

Vívó-vb: aranyéremért vív a női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 07:54