Vívó-vb: mindhárom férfi kardozónk a 32 között
Elsőként Gémesi lépett pástra az amerikai Aleksander Ochocki ellen. Az asszó nem tartogatott különösebb izgalmakat, a magyar kardozó 2:0 után kapott ugyan egy találatot, de aztán hatot adott sorozatban, így gyorsan következhetett az egyperces szünet. A pihenőt követően sem változott a helyzet, Gémesi sokkal jobban vívott ellenfelénél, így végül kilenc tusnyi különbséggel győzött.
Másodjára Szatmáriért szoríthattak a lelátókat szépen lassan megtöltő nézők. A fiatal magyar vívó Gémesihez hasonlóan végig vezetett, de szorosabb küzdelemben múlta felül a kanadai Joseph Polossifakist, aki ezzel együtt 4:3 után két tusnál közelebb sosem került a magyarhoz. Szatmári bátor vívással jutott a legjobb 32 közé.
Az utolsó akcióknál pár méterrel arrébb már az olimpiai bajnok Szilágyi és Sergio Escudero várakozott a számukra kijelölt páston. Aztán ahogy véget ért Szatmáriék asszója, kezdődhetett Szilágyiéké. A magyar kardozónak kellemes ellenfele volt a spanyol, aki mindössze hat találatot tudott adni. Szilágyi sok akciója egylámpás tussal ért véget, az asszót pedig egy látványos parád-riposzttal, azaz védés-visszavágással zárta le.
A negyedik magyar induló, Iliász Nikolász nem jutott fel a főtáblára.
VÍVÓ-VB, FÉRFI KARD, EGYÉNI
A 64 KÖZÖTT
Gémesi Csanád–Aleksander Ochocki (amerikai) 15:6
Szatmári András–Joseph Polossifakis (kanadai) 15:11
Szilágyi Áron–Sergio Escudero (spanyol) 15:6

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Vívó-vb: ötödik a női tőrcsapat

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

