Dopping: kétéves eltiltás Csernoviczki Eb-döntős ellenfelének

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 09:34
Pozitív kokainteszt miatt kétéves eltiltást kapott Charline Van Snick, aki kikapott Csernoviczki Évától tavaly áprilisban a budapesti cselgáncs Európa-bajnokság 48 kilós döntőjében.

 

A judoinfo.hu szaklap tájékoztatása szerint az augusztusi, riói világbajnokságon bronzérmes dzsúdós a nemzetközi szövetség októberi bejelentését követően egy belgiumi laboratóriumban hajmintát elemeztetett, s az a vizsgálat „csaknem” negatív eredményt hozott. Van Snick és ügyvédje erre hivatkozva már a döntés előtt bejelentette, hogy a lausanne-i nemzetközi Sportbírósághoz (CAS) fordul majd jogorvoslatért.

„A végsőkig harcolni fogok, és a Sportbírósághoz fordulok, hogy a lehető legkisebb mértékűre csökkentsék az eltiltást” – közölte Facebook-oldalán a 23 éves versenyző.

Van Snick bronzérmet nyert a londoni olimpián, tavaly Budapesten és 2012-ben Cseljabinszkban pedig Eb-ezüsttel zárt.

Legfrissebb hírek

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05
Ezek is érdekelhetik