Öttusa vk: mindhárom magyar döntős a férfiak között Kínában

MTI MTIMTI MTI
2014.04.17. 13:51
A férfiaknál mindhárom magyar induló bejutott a szombati döntőbe az öttusázók kínai világkupaversenyén.

A sorozat harmadik állomásán, a csengtui Pierre de Coubertin Öttusaközpontban két csoportban összesen 67-en szerepeltek a csütörtöki selejtezőben.

Az A-ban Kasza Róbert első, Demeter Bence nyolcadik, míg a B-ben Tibolya Péter második lett – a nemzetközi szövetség (UIPM) honlapja szerint.


Az A-ban Kasza Róbert első, Demeter Bence nyolcadik, míg a B-ben Tibolya Péter második lett – a nemzetközi szövetség (UIPM) honlapja szerint.

Pénteken a női döntőt bonyolítják le, amelyben ott lesz Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara.

A vk-sorozat február-március fordulóján Acapulcóban kezdődött, de rendezési hiányosságok miatt – többek között azért, mert alkalmatlan lovakat biztosítottak a szervezők – félbeszakadt a verseny. A második forduló április első hétvégéjén zajlott Kairóban, ahonnan azonban a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt hiányzott a mezőny egy része, így a magyar válogatott is. A csengtui világkupa után április 30. és május 4. között rendezik a magyarországit Kecskeméten, a vk-döntőre pedig az egyesült államokbeli Sarasotában kerül sor június elején.

Legfrissebb hírek

„Erre a sportágra születtem” – interjú Gulyás Michelle-lel

Képes Sport
2026.10.10. 08:01

Ezüstérmet nyert Bőhm Csaba az öttusázók katonai világbajnokságán

Egyéb egyéni
2026.09.28. 14:42

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15