Torna: Berki és Smith először csap össze az olimpia óta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.16. 15:00
Berki Krisztián kedden útra kelt: Szöulba utazott egy meghívásos nemzetközi versenyre, ahová csak a legjobbakat invitálják. A lólengés magyar olimpiai bajnoka számára azonban nem csupán ezért (és a hosszú utazás miatt) lesz különleges ez a viadal, hanem azért is, mert a londoni olimpia döntője óta most először találkozik Louis Smith-szel, akit akkor - emlékezetes körülmények között - sikerült legyőznie.
A brit az ötkarikás játékok után bejelentette visszavonulását, a világbajnokságon már tévékommentátorként volt jelen, néhány hónapja azonban eldöntötte, hogy visszatér, és újra edzésbe áll. Ez lesz az első nemzetközi versenye azóta.„A közönség és a sajtó számára talán sokkal érdekesebb ez a találkozás, mint nekünk, tornászoknak, én személy szerint örülök, hogy Smith visszatért, mert szeretek vele versenyezni, s biztosan jó formában is van, ha úgy döntött, elindul ezen a versenyen - mondta a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő Berki az elutazás előtt. - Ami engem illet, jó formában vagyok, bár a múlt szombati, budapesti versenyen egy kicsit elfáradtam, nem lesz gond a felfrissülés. Jó és színvonalas viadalra számítok, Szöulban ez szinte természetes is, hiszen csak a legjobbak kapnak meghívást."
Legfrissebb hírek

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
13 órája

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23

Torna Eb: Berki Krisztián szerint biztató tapasztalatokkal zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.08.25. 15:18