MOB: a magyar sport helyzetéről tárgyaltak a miniszterelnökkel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.16. 15:25
A sport helyzetéről, a magyar sportolók eredményeiről is szó volt Orbán Viktor miniszterelnök és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetőinek – a kormányalakítást megelőző konzultációsorozat részeként – pénteken folytatott megbeszélésén, az Országházban – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a tárgyaláson részt vevő Borkai Zsolt MOB-elnök és Szabó Bence, a bizottság főtitkára elmondta: a MOB örömmel tapasztalja, hogy a kormány stratégiai ágazatként kezeli a sportot, és hogy a jövőben is támogatni szándékozik az ágazatot.

A megbeszélésen – amelyen jelen volt Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár is – a felek megállapították, hogy a magyar sport tömegeket mozgat meg, a magyar sportolók pedig szép eredményeket érnek el. A MOB vezetői példaként említették, hogy a 2012-es londoni olimpián való sikeres magyar szereplés után sportolóink tavaly újabb sikereket könyvelhettek el olimpiai számokban – számolt be a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
3 órája

Sportpolitika: közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.01.24. 12:45

Ismét kiosztották a MOB Fair Play-díjakat, Földes László „Hobo” is a díjazottak között

Egyéb egyéni
2026.01.22. 21:41

Milánó 2026: a MOB elnöksége elfogadta a küldöttség összetételére tett javaslatot

Téli sportok
2026.01.19. 17:31

Orbán Viktor fogadta a Nemzeti Sport Gála díszvendégeit

Egyéb egyéni
2026.01.12. 21:44

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2025.12.23. 17:14

Faragó Tamás: Egy különleges társasághoz tartozom

Egyéb egyéni
2025.12.18. 15:22
Ezek is érdekelhetik