Öttusa Eb: egy nap van a helyszín átépítésére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.08. 11:00
Demeter József versenyigazgató úgy érzi, hogy minden tökéletes lesz, a résztvevők méltó körülmények között versenyezhetnek majd a csütörtökön kezdődő székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

„Nem probléma ugyan, de az egyetlen dolog, ami miatt azért folyamatosan izgulunk, hogy a helyszínen sorra kerülő Gyulai István Memorial Atlétikai Nagydíj után milyen gyorsan tudjuk felállítani a lőteret – idézte őt a magyar szövetség MÖSZ) honlapja. – Azért fontos mindez, mert a Nemzetközi Öttusa Szövetség illetékesei szerda délután kell, hogy átvegyék a pályát, a helyszíneket. Addigra tehát mindennel el kell készülnünk. Az atlétikai verseny kedden este fejeződik be és utána azonnal elkezdődik majd a lázas munka és a versenyfutás az idővel.”

Demeter - aki egyébként a sportág első, 1987-es Európa-bajnoka - biztos benne, hogy nem lesz gond, időben elkészülnek a munkálatokkal a felújított Bregyó-közi sportközpontban.

„A vívás egy hatalmas, 1200 négyzetméteres, klímával is felszerelt sátorban lesz. A pástok aszfaltra épülnek, de a felületet fa talapzat teszi rugalmasabbá, így a versenyzőknek ideális feltételeket tudunk biztosítani. A lovaspálya speciális talajának előkészítése már két hónapja zajlik, így nyugodtan mondhatom, hogy a lovas helyszín is világszínvonalú lesz. Az uszodában új eredményjelző várja majd az érdeklődőket, akiknek minden helyszínen kényelmes lelátókat biztosítunk” – mondta Demeter József.

A Bericap Európa-bajnokság házigazdája Székesfehérvár és a Volán Fehérvár öttusaszakosztálya, rendezője pedig a Magyar Öttusa Szövetség, amely áprilisban vállalta el a feladatot, mivel addig nem volt kijelölt helyszín. A kontinensviadal idején a szövetség ismét „felállítja” öttusa kölyökparkját, ahol kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek kipróbálhatják, milyen is öttusázónak lenni.

A versenyekre a belépés díjtalan.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12
Ezek is érdekelhetik