Öttusa Eb: két szám után második a magyar csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.13. 15:11
Két szám után a második helyen áll a magyar csapat a férfiak hagyományos versenyében a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.  

A Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter hármas az oroszok mögött áll a lovaglást megelőzően, míg egyéniben Kasza a negyedik, Demeter pedig az ötödik.

A vívásban a székesfehérvári Demeter szerepelt a legjobban a hazai résztvevők közül, ő nagyszerű teljesítménnyel 21 győzelmet szerzett a pástokon, emellett csak 14 ellenfelétől kapott ki. Alig maradt el tőle az elmúlt két évben ezüstérmes Kasza, aki 20 asszóját nyerte meg és 15-öt veszített el. Nem ment ezúttal ilyen jól a vívás az egyébként ebben a számban erős Tibolya Péternek. Neki a 16/19-es eredmény már csak azért sem volt kedvező, mert úszásban nem tartozik a legjobbak közé.

A második számban Kasza az ötödik, Demeter a tizedik időt úszta, ezzel előbbi negyedik, utóbbi pedig ötödik a lovaglás előtt. Tibolya a 200 métert a 28. idővel teljesítette, emiatt ő összetettben is csupán a 26. a verseny kétharmadánál.

Csapatban az oroszok jelentős előnnyel vezetnek, de a magyarokat követő cseheknek is komoly a hátrányuk.

Az egyéni induló Demeter Gergely a 36. helyen áll két szám után.

Legfrissebb hírek

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18

Leonyid Ivanov rossz lóra tett

Népsport
2025.11.19. 11:52
Ezek is érdekelhetik