Öttusa Eb: négyből két magyar jutott a női döntőbe

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.10. 19:33
A négy magyar induló közül kettő – Kovács Sarolta és Alekszejev Tamara – jutott a szombati döntőbe a nők hagyományos versenyének csütörtöki selejtezőjéből a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokságon.

A 46 fős mezőny két csoportban küzdött, az első 12-12 közvetlenül került a fináléba, 12 további versenyző pedig pontszáma alapján.

Az A-csoportban Kovács Saroltának nem okozott gondot az első feladat megoldása. A székesfehérváriak világbajnoki ezüstérmese 12 győzelemmel és 10 vereséggel a 11. helyen végzett vívásban, úszásban a harmadik legjobb időt érte el, így a lövészetekkel kombinált futás előtt a hatodik helyen állt, és ezt a pozícióját megőrizte.

Ugyanitt versenyzett Réti Kamilla is, aki a páston 6 győzelemmel és 16 vereséggel zárt, ami a huszadik helyhez volt elég. Úszásban is a mezőny utolsó részében végzett, emiatt kevés esélye maradt továbbjutást érő helyre felzárkózni. A kombinált számban remekelt ugyan, a második legjobb idő volt az övé, de így is 20. lett és pontszáma nem volt elég a döntőhöz.

A B-csoportban Alekszejev Tamara a hetedik legjobb időt úszta a 200 méteres távon, vívásban is a középmezőnyben végzett 10 győzelemmel, illetve 12 vereséggel, így a tizedik helyről vághatott neki a lövészetes futásnak, ott egyet előrelépett.

Slett Emese hasonlóan vívott, előzőleg azonban pár másodperccel lassabban úszott, emiatt ő tizenötödikként vághatott neki a 4x800 méteres, lövészetes futásnak. Ebben a számban többen megelőzték, így Réti Kamillához hasonlóan ő is lemaradt a fináléról.

A magyar csapat tagjaként Kovács, Alekszejev és Réti versenyzett, utóbbi kiesésével nem lesz teljes létszámú a hazai válogatott a döntőben. Slett egyéni induló volt.

Pénteken a férfiak selejtezőjét bonyolítják le a Bregyó sportközpontban és a városi sportuszodában. A magyar csapat tagjaként Demeter Bence, Kasza Róbert és Tibolya Péter, egyéni indulóként Demeter Gergely versenyez.

ÖTTUSA EB
AZ ÉLCSOPORTOK ÉS A MAGYAROK EREDMÉNYEI
A-CSOPORT

1. Elodie Clouvel (francia) 1041 pont
2. Samatha Murray (brit) 1033
3. Kate French (brit) 1032

6. Kovács Sarolta 1007

20. Réti Kamilla 931

B-CSOPORT
1. Lena Schöneborn (német) 1007 pont
2. Viktorija Teresuk (ukrán) 999
3. Alice Sotero (olasz) 998

9. Alekszejev Tamara 992

22. Slett Emese 845

Legfrissebb hírek

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18

Leonyid Ivanov rossz lóra tett

Népsport
2025.11.19. 11:52
Ezek is érdekelhetik