Vívó-vb: a 0:9-es széria nem fért bele a magyar tőrözőnek

2014.07.19. 12:25
Vereséget szenvedett az első fordulóban Németh András, ezzel a 47. helyen végzett a kazanyi vívó-világbajnokság férfi tőrversenyében.

A főtábla egyetlen magyarja Michal Majewskivel került össze szombaton, s bár egy darabig – 5:5-ig – jól tartotta magát, a gyorsabb és pontosabb lengyel a magyar szempontból 5:8-as állást követő egyperces pihenő után tiszta találatokkal 14:5-re elhúzott. A selejtezőben remekül vívó, még junior korú magyar tőröző egy tust tudott még adni, de a vége sima lengyel győzelem lett.

„Nagyon szomorú vagyok, és nem csak azért mert kikaptam, hanem azért is, ahogyan – értékelt az MTI-nek. – Tegnap készültünk a lengyel fiúra, videóztunk, balkezesekkel edzettem, mert ő is az, ma pedig még a legjobban begyakorolt akcióimat sem tudtam jól megcsinálni. Öt ötig úgy éreztem, megnyerhetem ezt az asszót, azután viszont bármit csináltam, nem találtam el az ellenfelemet. Még fegyvert is cseréltem, hátha ezzel változik valami, de most ez sem segített."

A másik három magyar induló nem került fel a 64-es táblára, Szabados Kristóf 68., Dósa Dániel 100., Szabados Gábor pedig 108. lett.

VÍVÓ-VB, KAZANY
FÉRFI TŐR
A 64 KÖZÖTT
Michal Majewski (lengyel)–Németh András 15:6

Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:45

Vívó-vb: ötödik a női tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:12

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.29. 11:50

Vívó-vb: aranyéremért vív a női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 07:54