Olimpia 2024: Budapest alkalmas lehet a rendezésre - Schmitt Pál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.05. 16:09
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke szerint Budapest alkalmas lehet arra, hogy 2024-ben nyári olimpiát rendezzen – adta hírül a MOB honlapja.

„Addig még sok víz lefolyik a Dunán, de Budapest is otthont adhatna a 2024-es játékoknak. Vannak arra mutató jelek, hogy alkalmasak lehetünk rá” – nyilatkozta a mob.hu-nak Schmitt Pál, akinek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként közvetlen ráhatása van arra, hogy melyik pályázat lesz végül a befutó.

„Azt ugyanakkor meg kell nézni, hogy áll a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ehhez a kérdéshez a 2020-as programban. Hogy vajon egy két és fél milliós város is sikerrel kandidálhat-e.”

Mint arra a sportdiplomata felhívta a figyelmet, az előző négy olimpiát egyaránt tízmilliós városban rendezték, amivel Budapest értelemszerűen nem tudja felvenni a versenyt. Több okból viszont igenis reménykedhetünk.

„Addigra elkészül a teljesen újjáépített Puskás Ferenc Stadion, illetve lesz egy olimpiára alkalmas uszodánk, elvégre 2021-ben a magyar főváros rendezi a vizes világbajnokságot” – mutatott rá Schmitt Pál.

A MOB tiszteletbeli elnöke továbbá kiemelte, maga a város is folyamatosan épül-szépül, ami mindenképp erősítheti a potenciális budapesti pályázatot.

Mint korábban megírtuk, a Nemzetközi Sportújságíró-Szövetség (AIPS) elnöke egy – meg nem nevezett – jól értesült forrásra hivatkozva azt állította, hogy Budapestet is érdekelheti a 2024-es olimpia megrendezésének ötlete.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
Tegnap, 6:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

Schmidt Ádám: Fontosnak tartjuk, hogy a sport felívelő pályán maradjon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 20:32
Ezek is érdekelhetik