Öttusa-vb: aranyérmes a magyar férficsapat

MTI MTIMTI MTI
2014.09.06. 18:16
Aranyérmet szerzett a Kasza Róbert, Demeter Bence, Marosi Ádám összeállítású magyar csapat a férfiak szombati hagyományos versenyében a varsói öttusa-világbajnokságon.

Egyéniben Kasza szerepelt a legjobban, aki negyedik helyen végzett. Demeter nyolcadik, az egyéni induló Tibolya Péter 14., Marosi pedig 17. lett.

Győzött a 2012-ben is világbajnok orosz Alekszandr Leszun, a dobogóra pedig még az egyiptomi Amro el-Geziri és a cseh Jan Kuf állhatott fel. Csapatban a magyarok mögött a franciák végeztek a második, míg a kínaiak a harmadik helyen.

Kasza és Demeter kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a 2009-ben világbajnok Marosinak viszont - aki vádlisérülés miatt sok edzést kihagyott és a júliusi, székesfehérvári Európa-bajnokságon nem is indult - a nagyon rosszul sikerült vívása után a 36 fős mezőny hátsó régiójából kellett megkezdenie a felkapaszkodást. Ez össze is jött neki, mivel az úszást követően már a 25., a lovaglás befejeztével pedig 22. volt, végül pedig még ezen a helyezésen is tudott öt pozíciót javítani, amire szükség is volt a csapat győzelméhez.

Kasza viszont a vívás, az úszás és a lovaglás után is a közvetlen élmezőnyben állt, a 4x800 méteres, lövészetekkel megszakított futás során pedig a harmadik helyen is haladt. Megelőzte a cseh Jan Kufot, aki azonban a negyedik lövészetig vele futott, majd az utolsó körben el is lépett a magyar versenyzőtől.

Demeter ugyanakkor fokozatosan zárkózott fel. Az első szám után a 19., a 200 méteres úszást követően 13., a Kaszáéhoz hasonlóan hibátlan lovaglása nyomán pedig nyolcadik volt a kombinált szám előtt, amelyben ezt a helyezését sikerült megőriznie.

Tibolya vívott a legjobban, de ő az úszásban és a lovaspályán is pontokat veszített a riválisokkal szemben, ezzel együtt a hetedik helyen állt a kombinált számot megelőzően. Végül hét helyet visszacsúszott.

„Három fiú olyan vívást mutatott be, amivel versenyben maradt. Az utolsó szám előtt ők hárman az első tízben álltak, ami valahol mutatja a magyar öttusasport erejét – kezdte értékelését az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – Ádám most rosszul vívott, de utána szépen küzdött ő is. Összességében a fiúk jól úsztak, lovagoltak és kombájnoztak, így végül nagy fölénnyel nyerték meg a csapatversenyt.”

ÖTTUSA-VB, VARSÓ
EGYÉNI

1. Alekszandr Leszun (Oroszország) 1534 pont
2. Amro el-Geziri (Egyiptom) 1520
3. Jan Kuf (csehország) 1513
4. Kasza Róbert 1503 (vívás: 19 győzelem/16 vereség/214 pont, úszás: 1:55.36 perc/354 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás: 11:05.89 perc/635 pont)
...8. Demeter Bence 1494 (16/19/196, 1:56.40/351, 300, 10:53.26/647)
...14. Tibolya Péter 1476 (21/14/226, 2:01.99/335, 287, 11:12.39/628)
...17. Marosi Ádám 1465 (12/23/172, 1:56.35/351, 293, 10:57.28/643)
CSAPAT
1. Magyarország (Kasza Róbert, Demeter Bence, Marosi Ádám) 4462 pont
2. Franciaország (Valentin Belaud, Valentin Prades, Cristopher Patte) 4372
3. Kína (Kuo Csien-li, Han Csia-hao, Szu Haj-hang) 4346

A vb vasárnap a vegyes váltóval zárul.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik