Öttusa-vb: Kovács ötödik a vívás után, Földházi megsérült

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.05. 12:43
A három döntős magyar közül Kovács Sarolta kezdte a legjobban a pénteki napot, ötödik helyen zárta a vívást a varsói öttusa-világbajnokságon a hagyományos versenyben, Földházi Zsófia ugyanakkor sérülés miatt feladta a viadalt.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Földházi a harmadik asszójában szenvedett térdsérülést, amely után még megpróbálta folytatni a versenyt, ám fájdalmai miatt végül visszalépett.

„Sajnos Zsófi nem tud a lábára állni. Egyelőre nem tudjuk, mi lehet a baj, de vagy szalag-, vagy porcsérülésre gyanakszunk” – mondta a honlapnak Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy az egyéniben tavaly Európa-bajnok sportoló a hazautazást követően esik át tüzetesebb vizsgálatokon.

A 2011-ben világbajnoki ezüstérmes Kovács 34 asszójából 21-et megnyert, s ezzel – két vetélytársával holtversenyben – 226 ponttal az ötödik helyről várja a második tusát, a 13.15-kor kezdődő úszást.

A csapat harmadik tagja, Alekszejev Tamara a selejtezőhöz hasonlóan ezúttal sem vívott jól, mindössze 11-szer nyert, s 166 pontot szerzett, így holtversenyben a 29. helyen áll.
A versenyben az orosz Donata Rimszajtye vezet 250 ponttal.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2025.09.04. 09:00

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa-vb: mestermunka a két Blankától a női elődöntőben Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.29. 20:25
Ezek is érdekelhetik