NOB: új központ épül, Limában döntenek a 2024-es játékokról

MTI MTIMTI MTI
2014.12.09. 14:51
Új központ építését tervezi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amelynek tagsága arról is döntött kedden a monte-carlói közgyűlésen, hogy Limában tartják a 2024-es nyári játékok helyszínét kijelölő 2017-es kongresszust.

Az új NOB-épület ugyanazon a Genfi-tó partján lévő telken épül meg 2020-ig, amelyen a jelenlegi is található. A beruházás várhatóan 160 millió svájci frankba (40.8 milliárd forint) kerül, és azért van rá szükség, mert növekszik a szervezet. Ráadásul ez a folyamat folytatódik, többek között annak a hétfői döntésnek köszönhetően, amelynek értelmében a NOB beindít egy ötkarikás játékokkal foglalkozó digitális tévécsatornát.

A NOB-tagok Helsinkivel szemben választották Limát a 2017-es kongresszus helyszínének. Peru fővárosa 54, Finnországé 30 szavazatot kapott.

Mint beszámoltunk róla, a NOB teljes jogú tagként elismerte Koszovót, így a 2016-os riói olimpián már önálló csapattal vehet részt. Koszovó, amely 205. tagja a NOB-nak, 2008-ban nyilvánította ki függetlenségét Szerbiától, amely azóta sem ismeri el önálló országként.

A NOB-közgyűlésen hétfőn többek között elfogadták azt a modernizációs programot, amelynek révén a jövőben a jelenleginél olcsóbban lehet nyári és téli olimpiát rendezni, illetve eltörölték a határt, mely szerint a nyári játékokon legfeljebb 28 sportág szerepelhet. A programba bekerülő sportágaknak már nem kell kivárniuk az eddig megszokott hét évet, továbbá döntöttek egy ötkarikás játékokkal foglalkozó digitális televíziós csatorna létrehozásáról.

Legfrissebb hírek

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik