Rio 2016: már csaknem 400 kvóta elkelt az olimpiára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.01.03. 11:09
Tavaly június és december között kilenc sportágban rendeztek kvalifikációs versenyeket a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári olimpiára, s ezeken 395 hely talált gazdára – derült ki a Magyar Olimpiai Bizottság összeállításából.

Gyeplabdában, kézilabdában, kosárlabdában, labdarúgásban, díjlovaglásban, lovastusában és díjugratásban, valamint sportlövészetben és vitorlázásban lehetett már 2014-ben kvótához jutni.

Utóbbi kettőben magyar versenyzőnek is sikerült ez szeptemberben: a sportlövő Tobai-Sike Renáta a granadai világbajnokságon a sportpisztolyosok versenyében elért harmadik helyével harcolta ki a részvétel jogát, Berecz Zsombor pedig azzal, hogy a vitorlázók santanderi vb-jén Finndingiben – amelyben 12 kvótát osztottak – az országok sorrendjében a 11. helyen végzett.

Magyarországon jött össze az olimpiai szereplés kivívása a norvég női kézilabda-válogatottnak. Az olimpiai bajnoki címvédő együttes az Európa-bajnokság megnyerésével biztosította helyét a riói mezőnyben.

Kosárlabdában a világbajnokságon szerzett aranyérmével az Egyesült Államok női és férfi válogatottja is kvótához jutott.

A másfél év múlva sorra kerülő olimpián mintegy 10 500 versenyző vehet részt.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
6 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
Tegnap, 23:29

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46
Ezek is érdekelhetik