Olimpia: Kemény Dénes szerint kell a 2024-es rendezés

2015.02.16. 19:49
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnöke, az olimpiai védnöki testület tagja szerint Magyarországnak szüksége van az olimpiára, amelyből csak haszna származhat.

A sportvezető erről a Sport TV Mai helyzet című műsorának hétfői adásában beszélt Dénes Ferenc sportközgazdásszal, a védnöki testület másik tagjával együtt.

„Ez olyan szerencsés időszak, amikor az úthálózatot fejlesztjük, a szállodai kapacitást bővítjük, a hiányzó sportlétesítményeket megépítjük, s majd ezután kiderül, megkapjuk-e az olimpiát" – mondta Kemény Dénes, aki hozzátette, ha Magyarország elnyeri a rendezés jogát, akkor ideiglenesen felépíthetőek azok a sportlétesítmények, amelyekre nincs igazán szüksége az országnak.

Az MVLSZ elnöke úgy vélte, a 2024-es játékok megrendezése lehet olyan, amely „nem dönti romba az ország gazdaságát", sokkal inkább segíti a fejődését.

„Arról nem is beszélve, hogy másfél milliárd dollárnyi segítséget kaphatunk a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól a létesítményekhez, amelyek azért itt maradnak" – jelentette ki Kemény Dénes, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a végső döntésnél a lobbitevékenységnek óriási szerepe lesz.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) decemberben fogadta el az Agenda 2020 névre keresztelt reformcsomagot, amelynek az a lényege, hogy a jövőben olcsóbb, kisebb olimpiák legyenek, így a közepes méretű, 2-4 millió lakosú városok is rendezhessenek gazdaságos, megtérülő játékokat.

Dénes Ferenc ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a NOB olyan létesítményeket javasol és támogat, amelyek hosszú távon fenntarthatóak, illeszkednek a tágabb értelemben vett társadalmi stratégiai fejlesztési tervhez.

A közgazdász szerint a rendezéssel, ha a kivitelezést okosan és jól hajtják végre, mindenki jól járhat, a mezőgazdaságtól az alapanyaggyártókig, hiszen a turistáknak enniük kell, a létesítményekhez pedig építőanyagra van szükség. Az állam számára pedig az adóbevételekből térülhet meg a befektetése egy része.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) február 6-án fogadta el a Borkai Zsolt MOB-elnök által felkért olimpiai védnöki testület határozatát, ebben javasolja Budapestnek és Magyarországnak, hogy vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

A 2024-es olimpiára a jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról pedig 2017 nyarán, Limában dönt a NOB.

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
6 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

A MOB érdekképviseletet és közvetítői szerepet vállal a szövetségek és a sportirányítás között

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:15

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
2026.09.21. 16:52

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38