Olimpia 2024: Bostonban tovább csökkent a támogatottság

Vágólapra másolva!
2015.04.02. 11:15
Mindössze a bostoni lakosság 36 százaléka támogatja, hogy a város jelentkezzen a 2024-es nyári olimpia megrendezésére. Ez a mutató januárban még 51 százalék volt.

Sokan attól tartanak, hogy a rendezés miatt „elszaladnak” a költségek, az árak, és emelkednek a helyi adók.

John Fish, a Boston 2024 bizottság elnöke két hete jelentette be, népszavazást kezdeményeznek 2016 novemberében Massachusetts államban, és ha a lakosság nem támogatja a rendezés tervét, akkor a város visszavonja a pályázatát.

Bostont az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) január elején négy jelentkező város (Boston, Los Angeles, San Francisco, Washington) közül választotta ki a kandidáló szerepére.

Mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyik legnagyobb pénzügyi támogatójának számító Egyesült Államok legutóbb 1996-ban adott otthont nyári ötkarikás játékoknak – akkor a Coca-Cola városának nevezett Atlanta volt a rendező –, sokan arra számítottak, hogy ha a 2024-es rendezésre kandidál amerikai metropolisz, akkor az rögtön esélyesként száll harcba. Ezért is meglepetés, hogy a USOC szűrőjén átjutó Bostonban nincs jelentős helyi támogatás, így pedig az íratlan szabályok alapján kevés az esély a győzelemre.

Ráadásul a bostoni referendumra azután kerülne sor, hogy a NOB 2016 áprilisában vagy májusában háromra szűkíti a kandidálók listáját. Ha Boston 2016 év végén visszalépne a pályázattól, a NOB akkor már nem venne be újabb várost a versenybe.

Anita DeFrantz, a USOC és a NOB végrehajtó bizottsági tagja szerint a népszavazásig hátralévő időben kell megértetni az emberekkel, hogy számukra milyen előnyökkel és hátrányokkal jár az olimpiai rendezés, és mindenkinek meg kell ismernie a tényeket, adatokat.

A városoknak idén szeptember 15-ig kell jelezniük rendezési szándékukat, de később visszavonhatják a pályázatot. A házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB.

Mostanáig Boston mellett Róma, valamint a német „háziversenyben” győztes Hamburg jelezte, hogy versenybe száll a 2024-es olimpiáért, Párizs, Baku, Doha és Isztambul pedig érdeklődik, akárcsak korábban Durban, amely azonban időközben – úgy tűnik – letett a kandidálásról. A dél-afrikai sportminiszter februárban irreálisnak nevezte a jelentkezést.

A Magyar Olimpiai Bizottság a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, hogy vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
19 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
23 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik