Sakkcsapat-vb: Polgár Judit nélkül a világ legjobbjai ellen

MTI MTIMTI MTI
2015.04.17. 09:31
Vasárnap kezdődik az örményországi Cahkadzorban a férfi sakkcsapat-világbajnokság, amelyen a magyar válogatott Lékó Péter, Almási Zoltán, Rapport Richárd, Balogh Csaba és Erdős Viktor összeállításban szerepel.

A végső táblasorrend csak a helyszínen dől el – tájékoztatta a magyar szövetség (MSSZ) az MTI-t. A tízcsapatos, körmérkőzéses verseny az olimpiai pontszámítás szerint zajlik, azaz a győzelemért két, a döntetlenért pedig egy pont jár.

A magyarok a tavalyi, tromsői olimpián szerzett ezüstéremmel vívták ki az indulás jogát. A csapatból hosszú idő után először hiányzik a versenyzéstől éppen a norvégiai viadal után visszavonuló Polgár Judit.

Horváth Tamás, a magyar válogatott kapitánya az elutazás előtt elmondta, hogy az Élő-pontok átlaga alapján a középmezőnyben található az együttes.

„Egyiptom nagy valószínűséggel a tizedik lesz, de a többiek sorrendjét a pillanatnyi forma dönti el. Kíváncsi vagyok Kínára, az olimpia után bármire képesnek tartom!” – tette hozzá.

A címvédő oroszok a korábbi világbajnok Vlagyimir Kramnyik nélkül is az első számú esélyesek, rajtuk kívül az olimpiai bajnok Kína, Ukrajna és Örményország számít favoritnak.

A magyarok eddigi legjobb eredménye az 1985-ben elért második helyezés volt a csapat-vb-n.

A résztvevő országok: Oroszország (2760 Élő-pont átlag), Ukrajna (2719), Kína (2715), Magyarország (2693), Örményország (2688), Izrael (2676), Kuba (2665), India (2662), Egyesült Államok (2647), Egyiptom (2548).

Legfrissebb hírek

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
10 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
Tegnap, 18:15

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.25. 17:18

A férfiak és a nők sem birtak a csehekkel a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.24. 16:45

Rapport újabb veresége ellenére legyőztük az ausztrálokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.23. 17:25

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Súlyos vereség az üzbégektől, a nők legyőzték Brazíliát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.20. 17:24

Ismét Gledura győzelmével lett meg a csapatsiker, Izrael is kipipálva a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.19. 17:11