Európai Játékok: női kajak kettesünk túlórázik

2015.06.14. 11:31
Lezajlott a kora délutáni program is a kajak-kenusoknál az Azerbajdzsánban zajló Európai Játékokon. Itt három számban indult magyar versenyző: női egyesben és férfi négyesben a legjobb idővel kerültek a mieink a fináléba, női kajak kettesben viszont kellemetlen meglepetésre csak a negyedikek lettek a magyarok.

A női kajakozók 500 méteres távján Kozák Danuta a harmadik futamban indult, s óriási fölénnyel győzve, összességében a legjobb idővel egyből a döntőbe került.

A férfi kajak négyeseknél a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású magyar hajó az első futamban magabiztos versenyzéssel nyerte meg futamát, s jutott rögtön a keddi fináléba. A mieinké volt a legjobb idő a két előfutamot tekintve.

A női párosoknál viszont Kárász Anna és Vad Ninetta némi meglepetésre csak negyedik lett, így rájuk még vár egy középdöntő a délután folyamán. Rajtuk kívül még Solti Lászlónak kell túlóráznia a kajak egyesek 1000 méteres távján.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59