Olimpia 2024: Hamburg a fenntarthatóság jegyében rendezne

MTI MTIMTI MTI
2015.07.15. 17:28
A környezeti, a társadalmi és a gazdasági fenntarthatóság jegyében rendezné meg Hamburg a 2024-es nyári olimpiát és paralimpiát az észak-németországi nagyváros vezetésének szerdán ismertetett előzetes tervei szerint.

Hamburg a „zöld és fenntartható játékok ígéretével száll versenybe" a 2024-es olimpia megrendezésért, és meg akarja mutatni, hogy az ökológiai, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság a siker kulcsa pályázaton – mondta Jens Kerstan, a tartományi rangú város kormányának (szenátus) környezetvédelemért felelős tagja – szenátora – a formálódó koncepció első elemeinek bemutatóján.

A Hansa-város vezetése „klímasemleges" olimpiát tervez, vagyis arra törekszik, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozza az éghajlatváltozást előidéző gázok kibocsátását, és ellensúlyozza annak a gázmennyiségnek a hatását, amelynek kibocsátása elkerülhetetlen. Ezért a tervek szerint a játékok idejére kitiltják a belvárosból az autókat és bevezetik a klímavédelmi járulék intézményét. Az ebből származó bevételt a rendezvény környezeti terhelésének ellentételezésére fordítják.

Az olimpiai falu „a fenntarthatóság mintapéldája" lesz, „zsinórmértékül szolgál" majd azenergiahatékony építési megoldások, az innovatív energia-felhasználási eljárások és a modern hulladékkezelés területén, valamint a nyitott, befogadó város gondolatának megvalósításában - emelték ki a koncepció fő vonalairól a város hivatalos honlapján közölt ismertetőben, hozzátéve, hogy az olimpiai faluban a játékok után is legfeljebb 25 százalék lehet az autózás aránya a közlekedésben, és a sportolók után német és bevándorló fiatalok, egyetemisták és feltörekvő vállalkozások költöznek majd be, az olimpiai falú így egy új, színes, élénk negyede lesz a városnak.

A hamburgi szervezők a fenntarthatóság elvét a legszélesebb körben érvényesítenék, így az új létesítmények felépítésétől a belépőjegyek előállítására szolgáló nyomtatók megvásárolásáig valamennyi beruházásban és beszerzésben is. Ennek céljából a beszállítói hálózatok egészét lefedő, globális partneri kapcsolatokat építenének ki, hogy az olimpiához kapcsolódó gazdasági tevékenység ne csak Hamburgban, hanem a világon mindenütt környezetkímélő és a munkavállalókkal szemben méltányos legyen.

Hamburg mellett Budapest, Boston, Párizs és Róma jelezte eddig hivatalosan a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy pályázna a 2024-es olimpia megrendezésére. A jelentkezési határidő szeptember 15. A NOB 2017 szeptemberében dönt a házigazdáról.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35