Asztalitenisz: 11 magyar az európai Hírességek Csarnokában

MTI MTIMTI MTI
2015.10.06. 10:27
A vasárnap véget ért jekatyerinburgi Európa-bajnokság alatt hivatalosan is megalapították az Európai Asztalitenisz Hírességek Csarnokát, amelynek elsőként beiktatott 36 tagjából 11 magyar.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a hírességek közé azok a „korábbi játékosok, edzők és egyéb személyek kerülhetnek be, akik pályafutásuk során nagymértékben hozzájárultak az asztalitenisz fejlődéséhez Európában”. A követelmények szerint olyanok jöhetnek szóba jelöltként, akik a nagy világversenyeken – olimpián, világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon – érmet szereztek vagy egyéb kiemelkedő eredményt értek el, kivételes sportemberi magatartást tanúsítottak, a fair playt szem előtt tartva sportszerűen viselkedtek, csapatemberként küzdöttek, valamint sokat tettek az asztaliteniszről kialakult kép javításáért.

A Hírességek Csarnokába való bekerülésről egy héttagú testület dönt, ennek tagja az 1986-os Európa-bajnok Bátorfi Csilla is, aki ott van az elsőként beválasztott 36 korábbi klasszis pingpongos között.

A lista nem végleges, évről évre újabb tagokkal bővül majd.

AZ EURÓPAI ASZTALITENISZ HÍRESSÉGEK CSARNOKÁNAK ELSŐ 36 TAGJA
Barna Viktor, Bátorfi Csilla, Berczik Zoltán, Farkas Gizella, Gergely Gábor, Jónyer István, Klampár Tibor, Kóczián Éva, Magos Judit, Mednyánszky Mária, Sidó Ferenc (magyarok), Maria Alexandru, Otilia Badescu, Angelica Rozeanu, Ella Zeller-Constantinescu (románok), Mikael Appelgren, Stellan Bengtsson, Kjell Johansson, Jörgen Persson, Jan-Ove Waldner (svédek), Boros Tamara (horvát), Richard Bergman, Trude Pritzi, Werner Schlager (osztrákok), Fluira Bulatova, Valentina Popova, Zoja Rudnyova (szovjetek), Jean-Phillipe Gatien (francia), Andrzej Grubba (lengyel), Jill Hammersley, Johnny Leach (angolok), Maria Hrachová (cseh), Jörg Rosskopf, Eberhard Schöler (németek), Dragutin Surbek (jugoszláv), Bettine Vriesekoop (holland)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33