Olimpia 2024: pályázat a budapesti kandidálás arculatára

MTI MTIMTI MTI
2015.12.09. 15:25
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a Design Terminál szakmai együttműködésével és a Magyar Telekom támogatásával nyílt pályázatot ír ki a 2024-es budapesti olimpiai kandidálás arculatának megtervezésére.

A Design Terminál szerdai közleménye szerint „a pályázati folyamat lehetőséget kínál, hogy a versengő városok bemutassák legfontosabb kulturális értékeiket, az olimpia szellemiségéhez való kapcsolódásukat, valamint hogy hogyan használnák fel a rendezés jogát társadalmi és gazdasági fejlődésük elősegítésére, és hogyan járulnának hozzá a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásához.”

A pályázat arculatának tervezőjét a MOB a választja ki a Design Terminállal közösen. A zsűri három pályamunkát díjaz, s közönségdíjast is választ. A győztes egymillió forint pénzjutalmat kap, s elnyeri a MOB megbízását a budapesti ötkarikás pályázat arculatának kidolgozására.

A zsűrit Fürjes Balázs kormánybiztos, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának (KKBK) vezetője, Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok, a MOB főtitkára, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Auth Attila grafikusmester, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa, Bánhegyi Zsófia, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs vezetője, Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója, valamint Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora alkotja.

A pályázatok leadási határideje január 15., részleteket az olimpia.designterminal.hu weboldalon olvashatnak az érdeklődők.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35