Rio 2016: a brazilok nem aggódnak a jegyek és az építkezések miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.09. 10:54
A brazil szervezők nem aggódnak amiatt, hogy lassan fogynak a jegyek a nyári riói olimpiára.

„A brazilok az utolsó pillanatban vásárolnak. Nincs semmi probléma, az összes jegyet el fogjuk adni.” – indokolta a derűlátást Mario Andrada, a szervezőbizottság kommunikációs igazgatója egy Los Angeles-i rendezvényen, amelyre a legfőbb amerikai riói éremvárományosok gyűltek össze.Mario Andrada, a szervezőbizottság kommunikációs igazgatója egy Los Angeles-i rendezvényen, amelyre a legfőbb amerikai riói éremvárományosok gyűltek össze.

A riói szervezők a múlt héten tették közzé, hogy egyelőre még csak a belépők 47 százalékát értékesítették. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a jegybevételekkel kapcsolatos előzetes bevételi elvárások (194 millió dollár) 74 százalékát már realizálták. Ez utóbbi adat annak köszönhető, hogy a kiemelt versenyek, illetve a nyitóünnepség már „technikailag teltházas”. Az augusztus 5. és 21. közötti riói játékokra összesen 7,4 millió belépőt hoztak forgalomba.

Andrada Los Angelesben igyekezett eloszlatni a munkálatokkal kapcsolatos aggodalmakat is. Elsősorban a pályakerékpáros versenyeknek otthont adó velodrómra, illetve az Ipanema negyedet az Olimpiai Parkkal összekötő négyes metróvonalra tért ki.

„Már majdnem megvagyunk, a velodróm készen lesz a tesztversenyre, a metró pedig az olimpiára.” – mondta.

A történethez tartozik ugyanakkor, hogy a pályakerékpáros csarnok kivitelezésének csúszása miatt januárban március közepéről április-május fordulójára halasztották a tesztversenyt, ami miatt akkor elégedetlenségét fejezte ki a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség. A metrókivitelezéssel megbízott cég az év elején azt közölte, hogy a 16 kilométeres vonalból – melynek átadását július elejére tervezik – 13 kilométernyivel elkészültek.

A Magyar Olimpiai Bizottság delegációja a legutóbbi látogatása alkalmával némi lassulást tapasztalt az előkészületekben a riói olimpia helyszínén, ugyanakkor – amint az a testület honlapján

olvasható beszámolóból kiderül – biztos benne, hogy minden időben elkészül majd a rajtra.


Legfrissebb hírek

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
21 órája

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31

Los Angeles 2028: január 14-től lehet jegyet igényelni

Egyéb egyéni
2025.12.15. 18:49

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

„A sportolóknak joguk van politikai nyomástól mentesen versenyezni” – fontos NOB-deklaráció a 14. olimpiai csúcsértekezlet után

Egyéb egyéni
2025.12.14. 10:55

Újabb magyar vitorlázók célozták meg az olimpiai szereplést

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:49

Gyulay Zsolt: Számomra nagyon közel van már Los Angeles

Egyéb egyéni
2025.12.09. 10:25
Ezek is érdekelhetik