Rio 2016: az orosz „súgó” felesége indulna az olimpián

MTI MTIMTI MTI
2016.03.07. 10:15
Nem orosz színekben szeretne indulni az olimpián az atléta Julija Sztyepanova, akinek férje, Vitalij 2014-ben egy német televíziós csatornának nyilatkozott az országban folyó szervezett doppingolásról, majd a pár Németországba költözött.


A futó hivatalos levelet küldött a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF), amelyben azt jelezte, hogy szeretne részt venni a riói olimpián, de „nem orosz színekben”. Az IAAF vizsgálja a 800-as specialista kérvényét.
A futó hivatalos levelet küldött a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF), amelyben azt jelezte, hogy szeretne részt venni a riói olimpián, de „nem orosz színekben”. Az IAAF vizsgálja a 800-as specialista kérvényét.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a múlt héten jelentette be, hogy megalakult a menekültstátusú sportolók ötkarikás csapata, amelynek tagjai közül a kvótát szerzők az olimpiai zászló alatt versenyezhetnek majd Rióban. Az egyelőre nem ismert, hogy Sztyepanova ebben a csapata kérte-e felvételét, mert tavaly politikai menekültstátusért folyamodott Kanadában.

Sztyepanovát 2013 februárjában kétéves eltiltással sújtották, ugyanis a doppingellenőrzés során a biológiai útlevelében rögzítettektől eltérő adatokat kaptak. Eredményeit 2011 márciusáig visszamenőleg törölték, így a 2011-es fedettpályás Eb-n szerzett második helyét is.

Férje, Vitalij Sztyepanov az Orosz Antidopping Csoport munkatársa volt, és 2014-ben egy német tévéstábnak nyilatkozott az Oroszországban, illetve az orosz atlétikában zajló szisztematikus doppingolásokról. A pár és kisfiúk ezt követően, 2014 decemberében Németországba költözött, majd tavaly novemberben Kanadában kértek menekültstátust.

A 2014-ben kirobbant doppingbotrány nyomán az IAAF tavaly november 13-án felfüggesztette orosz tagszövetségét, ami azt jelenti, hogy versenyzőik jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek, s ha a döntés nem változik, a nyári riói olimpián sem lehetnek ott.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) jelentésében megállapította, hogy az orosz atlétikában jelentős mértékű, államilag támogatott doppingolás zajlik.

 

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
16 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53