Rio 2016: a brazil elnök nem lesz ott, amikor fellobban a láng

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.08. 13:47
Dilma Rousseff brazil államelnök a korábbi tervekkel ellentétben mégsem vesz részt az olimpiai láng meggyújtásának ünnepségén, Görögországban.

A lángot április 21-én a hagyományoknak megfelelően Olümpiában gyújtják meg, 12 nappal később, azaz május 3-án érkezik meg Brazíliába, majd augusztus 5-én gyújtják meg vele Rio de Janeiróban a megnyitóünnepségen a fáklyát.

A Görög Olimpiai Bizottság (HOC) pénteki rövid közleménye szerint Rousseff – Brazília görögországi nagykövetségén keresztül – lemondta részvételét az áprilisi eseményen, amelyen Prokopisz Pavlopulosz államfő és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is ott lesz.

A dél-amerikai országban a Petrobras állami olajipari óriáscég körül kirobbant korrupciós botrány miatt hónapok óta súlyos belpolitikai válság uralkodik. Az ellenzék azzal vádolja Rousseffet, hogy 2010-es és 2014-es választási kampányait vesztegetésekből finanszírozták, és hogy két évvel ezelőtti újraválasztása érdekében kozmetikázta az államháztartás mérlegét. Emiatt az ellenzék a parlamenthez indítványt nyújtott be, amelyben az államfő elmozdítását kérték.

Legfrissebb hírek

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
Tegnap, 16:18

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31

Los Angeles 2028: január 14-től lehet jegyet igényelni

Egyéb egyéni
2025.12.15. 18:49

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

„A sportolóknak joguk van politikai nyomástól mentesen versenyezni” – fontos NOB-deklaráció a 14. olimpiai csúcsértekezlet után

Egyéb egyéni
2025.12.14. 10:55

Újabb magyar vitorlázók célozták meg az olimpiai szereplést

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:49

Gyulay Zsolt: Számomra nagyon közel van már Los Angeles

Egyéb egyéni
2025.12.09. 10:25
Ezek is érdekelhetik