Vívás: elődöntős a férfi kardcsapat a csapat-vb-n
A Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Szatmári András, Iliász Nikolász összeállítású együttes a spanyolok elleni hétfői sima sikerrel jutott a legjobb nyolc közé, ahol a két éve világ-, tavaly Európa-bajnok németek ellen vívtak.
A vb honlapja szerint Szilágyi 5:0-ra nyerte meg első asszóját, utána viszont Decsi 10:2-re kikapott, majd Szatmári 5:3-as vereséget szenvedett, így az első kör után 15:10-re vezettek a németek. Ezután Decsi helyére Iliász állt be, aki egy találattal csökkentette a hátrányt, aztán Szilágyi hattal, Szatmári pedig eggyel nyerte második párharcát, ezzel 30:27-re már a magyaroknál volt az előny. Az utolsó kör első asszójában Iliász kikapott néggyel, de végül Szatmári, majd Szilágyi is győzött. Az utolsó párharc, Max Hartung és Szilágyi között a magyarok 40:39-es vezetésénél indult. A német kardozó fordított, 42:43 után azonban már csak Szilágyi adott tust.
A döntőbe jutásért a magyar csapat 17.30-tól az iráni válogatottal csap össze, amely hétfőn a francia, szerdán pedig a világranglistán éllovas amerikai együttest búcsúztatta meglepetésre.
VÍVÁS, CSAPAT-VB
FÉRFI KARDCSAPAT
NEGYEDDÖNTŐ
Irán–Egyesült Államok 45:40
Magyarország–Németország 45:43
Oroszország–Dél-Korea 45:41
Románia–Olaszország 45:43
KORÁBBAN
A 16 között (hétfő): Magyarország–Spanyolország 45:29

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Vívó-vb: ötödik a női tőrcsapat

Vívó-vb: négy között a férfi kardcsapat

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó


