Asztalitenisz: Luxemburgba távozik a szövetségi kapitány

MTI MTIMTI MTI
2016.08.26. 15:01
Nem hosszabbítja meg január 31-én lejáró szerződését Téglás Péter, a magyar női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember a Kossuth Rádiónak nyilatkozva elmondta: csütörtökön közölte Nátrán Rolanddal, a magyar szövetség elnökével, hogy nem kíván hosszabbítani, és Luxemburgban folytatja a pályafutását.

„A péntek délelőtti edzés után a válogatott játékosainak is elmondtam ugyanezt. Természetesen a szerződésem lejártáig teljes gőzzel dolgozom ugyanúgy tovább, mint eddig” – fogalmazott Téglás Péter, hozzátéve: bízik benne, hogy az októberi, budapesti Európa-bajnokság jól sikerül, és méltó lezárása lesz a sikeres közös munkának, annak a húsz évnek, amelyet »a válogatott környékén töltöttem«.

A szakember emlékeztetett: 1993-tól edzősködik, 1997 és 2005 között végigjárta a ranglétrát, és 2005 óta irányítja a felnőtt női válogatottat.

„Ez idő alatt gyakorlatilag folyamatosan kerestek, s nyáron döntöttem úgy, hogy most ezt a szerződést elfogadom. Ez nagyon jó lehetőség, és itt az ideje a váltásnak” – mondta, hozzátéve, hogy Luxemburgban komplex feladata lesz, a férfi és a női, továbbá az utánpótlás és felnőtt vonalon is számítanak rá.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33