Dopping: kevesebb tesztet végezhet a francia ügynökség

MTI MTIMTI MTI
2016.11.15. 11:46
Címkék
A Francia Doppingellenes Ügynökség (AFLD) jövőre a tervezettnél húsz százalékkal kevesebb tesztet tud majd elvégezni az anyagi támogatások csökkentése miatt.

Az AFLD kedden közölte, hogy a francia kormány a jövő évre az idei összeg kilencszázalékos, 700 ezer eurós növekedését ígérte, ám a plusz juttatásokat most törölte.

„Az előzetes költségvetésben tervezett 8.5 millió eurós költségvetésünk csak 7.8 millió euró lesz. Ilyen körülmények között az AFLD arra kényszerül, hogy jelentősen csökkentse az előirányzott vizsgálatok számát” – áll az ügynökség közleményében, s azzal magyarázza mindezt, hogy a szervezet 650 ezer eurós éves hiányt halmozott fel, melyet nem egyenlíthet ki a forgótőkéjéből.

„Az állam és a világ sportja is választás előtt áll, különös tekintettel arra, hogy Párizs pályázik a 2024-es olimpia rendezésére – nyilatkozta Bruno Genevois, az AFLD elnöke. – A tesztelések csökkentése komoly sebet ejtene a franciaországi doppingellenes rendszer hitelességén. Ugyanakkor ha minden így marad, ez elkerülhetetlen lesz.”

Legfrissebb hírek

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
2026.05.01. 16:35

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
2026.04.29. 18:15

Tour de Hongrie: visszavonták az MBH rajtengedélyét Makrai doppingesete után

Kerékpár
2026.04.17. 11:50

Kerékpár: pozitív lett Makrai Bálint doppingtesztje

Kerékpár
2026.04.17. 09:20

Másfél évre tiltották el a doppingoló olimpiai bajnokot

Téli sportok
2026.04.02. 13:32

Szankciómentes az orosz atlétika

Atlétika
2026.03.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik