Rövid pályás gyorskorcsolya vk: Burján újabb országos csúcsa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.14. 09:11
Burján Csaba a rövid pályás gyorskorcsolyázók Salt Lake Cityben rendezett világkupa-fordulójának mindhárom napján országos csúcsot ért el 1500 méteren.

A 22 éves versenyző vasárnap egyedüli magyarként szerepelt A döntőben, amelynek nyolc résztvevőjéből holtversenyben hatodikként ért célba 2:09.240 perccel, ami csaknem egy másodperccel jobb, mint a szombaton elért rekordja. A három nap alatt háromszor döntötte meg a leghosszabb táv magyar csúcsát, összesen majdnem négy másodpercet javított. A finálét a holland Sjinkie Knegt nyerte meg 2:07.943 perces világcsúccsal.

A legjobb magyar helyezés viszont Liu Shaolin Sándorhoz fűződik, aki világbajnoki címvédőként megnyerte a B-döntőt 500 méteren, így ötödikként zárt a múlt heti diadala után. Knoch Viktor szintén a kisfináléban szerepelt, ő harmadik, összesítésben hetedik lett.

A múlt héten harmadik 3000 méteres női staféta és az egy hete győztes 5000 méteres férfi négyes egyaránt harmadik lett a B-döntőben, azaz mindkét kvartett hetedik helyen zárt.

A mieink két érmet szereztek Salt Lake Cityben: szombaton Liu Shaolin Sándor 1500-on második, míg Kónya Zsófia 1000 méteren harmadik volt.

A vk-sorozat december 9. és 11. között Sanghajban folytatódik.

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: egyelőre félig sikerült az átállás Major Dominik számára

Téli olimpia 2026
21 órája

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
2026.02.05. 11:40

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44
Ezek is érdekelhetik