Torna: Berki és Kovács Zsófia vk-aranyérmes Cottbusban

MTI MTIMTI MTI
2016.11.19. 20:06
Berki Krisztián lólengésben, Kovács Zsófia felemás korláton győzött a tornászok cottbusi világkupaversenyén, szombaton.

A magyar szövetség beszámolója szerint az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki hibátlanul mutatta be gyakorlatát, így megnyerte az egy év kihagyás utáni első külföldi vk-versenyét. Kállai Zoltán ezen a szeren a hatodik helyen végzett.

„Nagyon örülök, mert jól sikerült a gyakorlat, már az elején, az olló-kézállásnál éreztem, hogy jó lendületesen végig tudom csinálni – nyilatkozta Berki Krisztián, aki hangsúlyozta, az volt a célja, hogy kijavítsa a selejtezőbeli hibáit. – Ez sikerült, amikor leugrottam, már tudtam, hogy jó gyakorlat volt. A magyar delegáció többi tagja is remekelt, nekik is örülök.”

Berki arra utalt, hogy Kovács Zsófia szépen kivitelezett felemáskorlát-gyakorlatával megnyerte a döntőt, amelyben Böczögő Dorina a második helyen végzett. Ugrásban Böczögő ezüst-, Kovács bronzérmet nyert.

A németországi verseny vasárnap a finálék második napjával folytatódik, újabb magyar döntős szereplésekkel.

Legfrissebb hírek

Torna Eb: A korábbi sérülések dacára készen áll a csapat a rajtra

Torna
1 órája

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 10:19

Két magyar érem született a nagyváradi aerobik-világkupán

Egyéb egyéni
2026.08.03. 17:30

Az Európai Tornaszövetség engedélyezte az orosz szimbólumok használatát

Torna
2026.07.30. 19:50

Torna: a KSI-s lányok szerepeltek a legjobban az ifjúsági ob-n

Utánpótlássport
2026.07.27. 14:30

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
2026.07.26. 16:31

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
2026.07.25. 19:02

Torna: Horváth Áron nyert egyéni összetettben a junioroknál Linzben

Utánpótlássport
2026.07.18. 19:59