Darts PL: Taylor nyerte meg a leedsi el Clásicót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.16. 22:10
Angol győzelemmel ért véget a darts el Clásicója, tehát Phil Taylor legyőzte Raymond van Barneveldet a Premier League harmadik állomásán, Leedsben.

Gary Anderson–Peter Wright Gary Anderson–Peter Wright

Peter Wright az elején úgy nyert meg négy leget, hogy mindannyiszor 100 fölötti értékről szállt ki (116, 121, 116, 120). Ezeket nem sorozatban hozta, mert közben azért Anderson is behúzott néhányat. Ezzel együtt Wright gyakorlatilag végig lépéselőnyben dobhatott, s végül 109.48-as körátlaggal 7:5-re megnyerte a meccset a kétszeres világbajnok ellen.

Adrian Lewis–James Wade

Nagyon fej fej mellett haladtak, egészen 4:4-ig. A kezdés miatt mindig Lewisnál volt az előny, de Wade tartotta magát. A kilencedik legben Wade elvette riválisa kezdését, és innentől kezdve nem volt visszaút: Lewis teljesen szétesett, így Wade 7:4-re győzött. Lewis körátlaga szokatlanul alacsony volt, 88.01, míg Wade 98.21-en zárt.

Phil Taylor–Raymond van Barneveld

Az első hat legben hozták a kezdésüket, de hetedikben Taylonak kicsit meg kellett szenvednie érte. Van Barneveld viszont elveszítette a sajátját, és miután Taylor sorozatban a harmadik leget is hozta, hirtelen nyerő helyzetbe került. Azonban Taylornak hiába lett két meccsnyila 6:3-nál, elhibázta őket, Van Barneveld pedig megnyerte a leget.

Majdnem megismétlődött ugyanez a tizenegyedik játékban – Taylor megint elhibázott két meccsnyilat – ám a hollandok ötszörös világbajnoka ezúttal már nem tudta kihasználni a lehetőséget. Taylor pedig az ötödik alkalmat nem rontotta el (dupla 16), így 7:4-es győzelmet aratott.

Taylor körátlaga 96.39, Van Barneveldé 97.32 volt.


Michael van Gerwen–Jelle Klaasen

A két holland párbaján a PDC világbajnoki címének védője, Van Gerwen villámrajtot vett 2:0-val, ám utána Klaasen, aki szintén volt már világbajnok a BDO-nál, visszavette a kezdést, majd 2:2-re alakította az állást.

Majd jött az újabb meglepetés, Klaasen ismét brékelt, átvéve a vezetést, de Van Gerwen nyert kettőt, így 4:3-mal ismét a világelsőnél volt az előny. Bár Klaasen még egyenlített, ezután már nem bírta Van Gerwen tempóját, aki minden további leget megnyert, vagyis 7:4-re nyert.

Van Gerwen 10278-as, Klaasen 96.24-es körátlagot produkált.



Van Gerwen így már 41 veretlenül megvívott televíziós meccsnél jár

DARTS PREMIER LEAGUE
3. ÁLLOMÁS, LEEDS

Gary Anderson (skót)–Peter Wright (skót) 5:7
Adrian Lewis (angol)–James Wade (angol) 4:7
Phil Taylor (angol)–Raymond van Barneveld (holland) 7:4
Michael van Gerwen (holland)–Jelle Klaasen (holland) 7:4
Dave Chisnall (angol)–Kim Huybrechts (belga) 7:4

AZ ÁLLÁS
Név Győzelem Döntetlen Vereség Legkülönbség Elvett kezdés Pontszám
Phil Taylor 2
1
0 7
7
5
Michael van Gerwen 2
1
0 7
7
5
James Wade
2
1
0 5
7
5
Peter Wright
2
0
1
1
4
4
Gary Anderson
1
1 1
2 3
3
Raymond van Barneveld
1 1
1 -1
6
3
Adrian Lewis
1 0 2
0
5
2
Dave Chisnall
1
0
2
-6 4 2
Kim Huybrechts
0 1
2 -5 5
1
Jelle Klaasen
0 0 3
-10 3
0
Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik