A kötöttfogású Magyar Nagydíj, a Polyák Imre-emlékverseny első napján három magyar birkózó jutott el az éremcsatákig a szombathelyi Aréna Savariában. A 130 kilós Lám Bálint egy iráni és egy román rivális legyőzése után kikapott grúz ellenfelétől, a bronzmérkőzésen viszont komoly skalpot szerzett, 2–1-re legyőzte az olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok észt Heiki Nabit.
A mieink közül legtovább a Lőrincz fivérek jutottak. Az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás immár 75 kilóban oktatta a mezőnyt, többek között az Eb-2. szerbiai Nemes Viktort, a döntőben pedig a junior világbajnok fehérorosz Kazbek Kilovot 2-0-ra felülmúlva pályafutása során hatodszor nyerte meg a Magyar Nagydíjat. „A múlt héten hívták fel a figyelmemet, hogy már öt nagydíjat nyertem, nagyon szeretem Szombathelyt és ezt a versenyt. Örülök, hogy nehéz ágra kerültem, így lett igazi erőfelmérő ez a viadal az Eb előtt, kiderült, hogy ebben a súlyban is van keresnivalóm, hiszen Nemes Viktor a 75 kiló legjobbjai közé tartozik” – fogalmazott klasszisunk.
Öccse, a vb- és Eb-3., olimpiai 5. Lőrincz Viktor a 85 kilósok között menetelt a fináléig, felülmúlva például az Eb-2. grúz Robert Kobliasvilit és az Eb-3. lengyel Tadeusz Michalikot, a végén pedig az iráni Hoszein Sokrit verte imponáló fölénnyel, technikai tussal. „Örülök, hogy jól ment a birkózás, s annak is, hogy ilyen nehéz ágam volt, mert így még nagyobb értéke van a győzelemnek. Nem volt nagy mezőny, de annál sűrűbb, jó főpróbának számított az Eb előtt. Idén minden versenyemet megnyertem, ahol elindultam, s állásból is bejönnek az akcióim, amit annyit gyakoroltam” – mondta a ceglédi kiválóság.
A Magyar Nagydíj megnyitóján két hetven éves szabadfogású legendát, az Eb-győztes Gál Henriket és az olimpiai bronzérmes, Eb-2. Klinga Lászlót, valamint a most visszavonult, olimpiai 3., Eb-2. kötöttfogású Módos Pétert köszöntötték. Vasárnap az 59, 71, 80 és 98 kilósok küzdelmei következnek, közöttük három magyar világbajnokkal, Korpási Bálinttal, Bácsi Péterrel és Kiss Balázzsal.

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok




