Olimpia: Los Angelest kizárólag a 2024-es rendezés érdekli

2017.03.10. 10:36
Los Angeles pályázata kizárólag a 2024-es nyári játékok megrendezésére irányul – hangsúlyozták helyi illetékesek azzal összefüggésben, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fontolgatja: az őszi szavazáson vesztes jelentkező 2028-ban lehetne házigazda.

„Számunkra minden 2024-re irányul, a pályázatunk erre a dátumra vonatkozik, kizárólag 2024-re összpontosít” – jelentette ki Casey Wasserman, a kaliforniai metropolisz pályázati bizottságának vezetője.Casey Wasserman, a kaliforniai metropolisz pályázati bizottságának vezetője.

Azután, hogy a múlt héten eldőlt, Budapest visszalép, Los Angeles mellett csak Párizs maradt versenyben a szeptember 13-i, limai szavazásra. Thomas Bach NOB-elnök ugyanakkor azt fontolgatja, hogy esetleg kettős kijelölés lesz, a 2028-as játékokat ez esetben az a város kapná meg, amelyik a 2024-esért alulmarad.

Los Angeles korábban 1932-ben és 1984-ben, Párizs pedig 1900-ban és 1924-ben rendezett már nyári játékokat.

„Száz százalékban 2024-re fókuszálunk. Van még 188 napunk arra, hogy keményen dolgozzunk és elnyerjük a játékokat” – mondta Larry Probst, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának elnöke a pályázat vezetőivel történt találkozója után.

A NOB értékelő bizottsága – melynek élén a korrupció gyanújába keveredett Frankie Frederickset a napokban Patrick Baumann váltotta – május 10. és 12. között tesz helyszíni látogatást Los Angelesben, majd 14 és 16. között látogat el Párizsba.

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18