Birkózás: köszöntötték a múlt heti Eb magyar hőseit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.09. 19:22
null
A Körcsarnokban köszöntötték az Eb-ről hazatérő magyar csapatot (Fotó: Veres Viktor)
A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) a sportág budapesti otthonában, a Körcsarnokban nagyszabású ünnepségen, komoly sajtóérdeklődés mellett köszöntötte a múlt heti újvidéki Európa-bajnokságon történelmi sikert elért versenyzőket és edzőket.

 

A Himnusz közös eléneklése után Németh Szilárd, az MBSZ elnöke beszédében örömmel jelentette ki, hogy a Vajdaság székhelye bevonult a magyar birkózás aranykönyvébe. Kiemelte a riói olimpiai ármánykodás után testben és lélekben egyaránt megerősödött, s a csúcsra jutó Lőrincz Viktort, a sérülten is bronzérmet szerző Barka Emesét és Veréb Istvánt, a két súlycsoporttal feljebb is klasszisnak számító Lőrincz Tamást. Köszöntötte a felkészítő edzői stábokat, s leszögezte, az ötkarikás játékok után átalakított központi felkészülési metódus a jelek szerint meghozta gyümölcsét. Hozzátette, az MBSZ a jövő sikerei érdekében létrehozta a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát, valamint sikerrel emelte be Kárpát-medencei nemzettársainkat a hazai versenyrendszerbe az Egy szőnyegen, egy nyelven program keretében.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nevében Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója méltatta a mieinket, gratulálva az új olimpiai ciklus nagyszerű rajtjához. Németh Szilárd pezsgővel köszöntötte a csapat és a szakmai stáb tagjait, majd mindenki közösen megtekintette az Eb legszebb magyar pillanatait tartalmazó kisfilmet. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a sportág legendái közül többek között Varga János, Tóth István és Klinga László, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, valamint az akadémia ifjú növendékei.

Legfrissebb hírek

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24