Videó: brutálisan kiütötte ellenfelét – a szurkolók meg őt!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.12. 12:06
Hihetetlen jeleneteknek lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak Murthel Groenhart és Harut Grigorian mérkőzésére. Először az ellenfelének hátat fordító Grigorian a fejére kapott óriási ütést Groenharttól, majd tehetetlenül a földre zuhant. Ezt követően azonban Groenhart is foghatta a fejét: a szurkolók támadták meg, és kezdték el agyba-főbe verni.

Groenhart sem úszta meg: a beszámolók szerint az egyik néző úgy megütötte, hogy eltörte a sportoló állát.

Minden bizonnyal azért támadták meg a nézők Groenhartot, mert bár több szakportál leírása szerint is szabályos volt, amit tett, sportszerűtlennek tartották, hogy a neki éppen hátat fordító ellenfelét ütötte ki.

Az MMA Fighting újságírójának, Marc Raimondónak a következőket mondta utólag a megtámadott harcos:

„Álltam a sarokban, és láttam, hogy jönnek felém – mondta Groenhart a támadókról. – Azt gondoltam: ne már, srácok, ez egy sport, történnek hasonló dolgok. Néhány emberen túlságosan úrra lesznek az érzelmek. De ez egy sport, amit kisgyermekek néznek otthon a tévében. Nem lehet így bejönni a ringbe, mint ahogy ők tették.” eltörte a sportoló állát.

Minden bizonnyal azért támadták meg a nézők Groenhartot, mert bár több szakportál leírása szerint is szabályos volt, amit tett, sportszerűtlennek tartották, hogy a neki éppen hátat fordító ellenfelét ütötte ki.

Az MMA Fighting újságírójának, Marc Raimondónak a következőket mondta utólag a megtámadott harcos:

„Álltam a sarokban, és láttam, hogy jönnek felém – mondta Groenhart a támadókról. – Azt gondoltam: ne már, srácok, ez egy sport, történnek hasonló dolgok. Néhány emberen túlságosan úrra lesznek az érzelmek. De ez egy sport, amit kisgyermekek néznek otthon a tévében. Nem lehet így bejönni a ringbe, mint ahogy ők tették.”

A videót csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.



Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00

Madonna Ronaldinho és Ronaldo oldalán nyitotta, Shakira zárta – videón a vb-döntő félidei műsora

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:49