NS: a Hoffenheimnek kellett Szalai; Darnyi megszólalt! – péntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.06. 23:14
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

A legjobb helyen vagyok – mondja Szalai Ádám, aki szerződést hosszabbított a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe igyekvő Hoffenheimmel. Válogatott csatárunk elsődleges célja semmit sem változott az évek során, azaz a lehető legmagasabb szinten kíván teljesíteni, mondta Kamler Jánosnak.

Két magyar együttes játszott Európa-liga-selejtezőt csütörtökön. A Vasas a továbbjutást az első mérkőzésen 3–1-es előnyről vereséget szenvedve packázta el, a budapesti visszavágón ugyanis már egyértelműen jobb volt a Beitar, viszont a Ferencváros a várakozásnak megfelelően gond nélkül vette a Jelgava jelentette akadályt. Helyszíni tudósítás, vélemények, nyilatkozatok

Szima Gábor: Nagyon sok pénz van a futballban! A Debrecen elnökének vallomása szerint egy magyar játékos néhány éve 800 ezer forintot keresett, ma 2 milliónál többet kér, míg a korábban négyezer eurót kaszáló légiósnak most 10 ezer euró az igénye

Darnyi Tamás már nem álmodik az uszodáról. A Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában hosszú idő után megszólaló négyszeres olimpiai és négyszeres világbajnok beszél Széchy Tamásról, a nagy sikerekről és a közelgő budapesti vb magyar esélyeiről. Ha netán lemaradtak az adásról, az interjú szövegét elolvashatják a Nemzeti Sportban

Oda neki a világbajnoki aranyat! Legalábbis ezt szeretné Mezei Tamás, a Szolnok BL-győztes centere, akinek pályafutása első világversenye lesz a budapesti világbajnokság, melynek végén a pólóválogatottal a dobogó tetején szeretne állni. Rác Benedek Balázs interjúja

Lewis Hamilton és Sebastian Vettel azeri balhéja után elmaradt a folytatás a „nagy szembesítésen", mert a békesség jegyében mindketten úgy tettek, mintha kibékültek volna. Szereplésük azonban korántsem volt meggyőző – tapasztalta Zsoldos Barna, aki a helyszínről tudósított

Péntek lévén Sportkrém-mellékletünkkel jelentkezünk. A tartalomból: Vladan Csukicsnak bejött a katonaélet, tíz kilót hízott, mire végre leszerelt; A meccs remek, az edzés elmegy, de van valami, amit Kemenes Szabolcs nagyon nem szeret: bemelegíteni; Óriási Djokovics-szurkoló lett Tobai-Sike Renáta, amióta együtt kondizott és fotózkodott a klasszis teniszezővel

Legfrissebb hírek

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
22 órája

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32

Glasgow-ban győzött a Ferencváros; Várkonyi Bence már Marco Rossi meghívójának is örül

E-újság
2026.09.18. 00:22

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Marco Rossi fiatalít, és örül, hogy „klubcsapatot" irányíthat; Daniel Arzani úgy érzi, Glasgow-nak még tartozik

E-újság
2026.09.15. 23:55

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57