NS: a Loki-címeres autó fontossága; interjú Justin Gatlinnel – csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.05. 23:30
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

Aki kiüthető, ki kell ütni – mondja Juhász Roland, a Videoton válogatott védője, aki egyfelől elégedett, hiszen továbbjutottak az Európa-ligában, másrészt dühös, mert Máltán elmaradt a fehérvári győzelem, ráadásul három gólt kaptak. Pietsch Tibor interjúja.

Két csapatunk, a Ferencváros és a Vasas csütörtökön követheti a fehérváriakat, már ami a továbbjutást illeti. Kettejük közül a Fradi indul kedvezőbb alapállásból, 2–0-s előnyről, de a Vasas helyzete (3–4) sem reménytelen, erről többek között a két edző, Thomas Doll és Michael Oenning is beszél.

A Loki-címeres autó fontosságát is kiemeli Tőzsér Dániel, a Debrecen harmincegyszeres válogatott játékosa, aki szerint lényeges, hogy a szurkolók felismerjék kedvenc klubjuk kedvenc labdarúgóit. A futballistával Somogyi Zsolt beszélgetett.

Hová tűnt Roderick Duchatelet? Újpesten nem jutott nyugvópontra a címerügy, a klub vezetői elérhetetlenek, az alkotót pedig rejtegetik a nyilvánosság elől, pedig az elmúlt napok történései után nyilván sokan szeretnének válaszokat kapni. De vajon mit mond az új címerről egy grafikus? Bodnár Zalán összeállítása.

Justin Gatlin két évvel ezelőtt a pekingi atlétikai világbajnokságon egy századmásodperccel kapott ki Usain Bolttól, amitől úgy érzi, mára okosabb lett. Vincze Szabolcs nem csak erről kérdezte az amerikai sprintert, szóba került a Bolttal való kapcsolata, a fia, és az, hogy miért ad nevet minden szezonjának.

A végleges nevezési határidő előtt nem sokkal kiderült, hogy Hosszú Katinka hat egyéni számban indul a vizes világbajnokságon, háromszoros olimpiai bajnokunk 200 és 400 vegyesen, 100 és 200 háton, 200 gyorson és 200 pillangón lép rajtkőre a Duna Arénában.

Legfrissebb hírek

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
22 órája

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32

Glasgow-ban győzött a Ferencváros; Várkonyi Bence már Marco Rossi meghívójának is örül

E-újság
2026.09.18. 00:22

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Marco Rossi fiatalít, és örül, hogy „klubcsapatot" irányíthat; Daniel Arzani úgy érzi, Glasgow-nak még tartozik

E-újság
2026.09.15. 23:55

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57