NS: így fogadták társai Pálmarsson bejelentését – kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.25. 00:02
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Kozma Dominik volt az egyik tagja a szenzációs teljesítményt nyújtó, világbajnoki bronzérmet szerző 4x100-as gyorsváltónak. Joggal ünnepelt, hiszen nagyon nehéz időszakon van túl, a sok sérülés mellett egy vállműtéten is átesett, ami nem csupán fizikailag, hanem lelkileg is megviselte. Ráadásul a korábbi edzőjét is „kilőtték” alóla, így új teambe kellett beilleszkednie. Saját bevallása szerint élete egyik legnehezebb felkészülését kellett végigcsinálnia. Hogy miként sikerült talpra állnia, azt is elmondta lapunknak.
Kozma Dominik volt az egyik tagja a szenzációs teljesítményt nyújtó, világbajnoki bronzérmet szerző 4x100-as gyorsváltónak. Joggal ünnepelt, hiszen nagyon nehéz időszakon van túl, a sok sérülés mellett egy vállműtéten is átesett, ami nem csupán fizikailag, hanem lelkileg is megviselte. Ráadásul a korábbi edzőjét is „kilőtték” alóla, így új teambe kellett beilleszkednie. Saját bevallása szerint élete egyik legnehezebb felkészülését kellett végigcsinálnia. Hogy miként sikerült talpra állnia, azt is elmondta lapunknak.

A Nemzeti Sport értékelése szerint Nagy Dániel lett az OTP Bank Liga 2. fordulójának legjobb játékosa. Az Újpest futballistája azonban így is csalódott, hiszen csak egy pontot tudtak szerezni a Ferencváros elleni derbin. A középpályás korábban futballozott a Fradiban, de most már nem foglalkozik a múlttal, így semmiféle elégtételt nem jelentett számára, hogy gólt és gólpasszt is jegyzett a Megyeri úton. Hogy milyen szereplést remél az alaposan átalakult lila-fehér együttestől, arról is beszélt lapunknak.

Munkába állt a Telekom Veszprém kézilabdacsapata, egy játékos azonban hiányzott az első foglalkozásról. Az izlandi Aron Pálmarsson csak annyit üzent, nem kívánja a magyar bajnoknál folytatni a pályafutását. Annak ellenére sem, hogy szerződése 2018 júniusáig érvényes. Hogy e váratlan közjátékot miként fogadták a társak, s hogy milyen hangulatban telt a gyakorlás, megtudják, ha elolvassák hely-színi riportunkat.

Kasza Róbert összesen már négy Európa-bajnoki ezüstéremnél tart, amihez Minszkben még egy bronzot is szerzett. Lehetett volna sikeresebb is a vegyes váltó szereplése, de Kasza és társa, Kovács Sarolta peches volt a lovak sorsolásánál. Ám bravúros teljesítménnyel így is sikerült felállniuk a dobogóra, más kérdés, hogy az első hely csak álom maradt. Kasza lapunknak azt mondta, most már annyi ezüst medálja van, hogy egyszer talán kiállítást is nyit belőlük. Hogy mire számít egy hónap múlva, a kairói vb-n, kiderül interjúnkból.

Legfrissebb hírek

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
12 órája

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32

Glasgow-ban győzött a Ferencváros; Várkonyi Bence már Marco Rossi meghívójának is örül

E-újság
2026.09.18. 00:22

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Marco Rossi fiatalít, és örül, hogy „klubcsapatot" irányíthat; Daniel Arzani úgy érzi, Glasgow-nak még tartozik

E-újság
2026.09.15. 23:55

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Vida Máté: Nagy Ádámra szükség van!; A tehetsége volt az egyetlen ellenfele: 50 éves lesz a Fenomén

E-újság
2026.09.13. 23:57