NS: Megkezdi BL-menetelését a Honvéd; szabadrúgás-történelem – szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.11. 23:35
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Megkezdi szerdán Bajnokok Ligája-menetelését a Bp. Honvéd. A kispestiek elrepültek Izraelbe, ahol a Hapoel Beer-Seva ellen igyekeznek helytállni. A csapat középpályása, Nagy Gergő arról is beszélt lapunknak, hogy tisztában vannak az ellenfél játékerejével, de abban a reményben lépnek ki magyar bajnokként a nemzetközi porondra, hogy Európában is sikerül bizonyítaniuk. Hogy milyen szereplésre számít a fedezet a BL-selejtezőben és aztán a hazai bajnokságban, azt is megtudhatják interjúnkból.
Megkezdi szerdán Bajnokok Ligája-menetelését a Bp. Honvéd.
A kispestiek elrepültek Izraelbe, ahol a Hapoel Beer-Seva ellen igyekeznek helytállni. A csapat középpályása, Nagy Gergő arról is beszélt lapunknak, hogy tisztában vannak az ellenfél játékerejével, de abban a reményben lépnek ki magyar bajnokként a nemzetközi porondra, hogy Európában is sikerül bizonyítaniuk. Hogy milyen szereplésre számít a fedezet a BL-selejtezőben és aztán a hazai bajnokságban, azt is megtudhatják interjúnkból.

A futball első szabálykönyvei nem tettek említést a szabadrúgásról. Az ok egyszerű: a játék megalkotói úgy gondolták, hogy úriemberek nem szabálytalankodnak. Később kiderült, hogy ez azért túlságosan is naiv hozzáállás volt, így az 1800-as évek végén már bizonyos eseteket szabadrúgással büntettek. A múlt század tízes éveiben pedig felálltak az első sorfalak is. Hogy a kapusoknak mikor jelentenek segítséget és mikor okozhatnak problémát a labdát blokkolni próbáló csapattársak, megtudják elemzésünkből.

Elbizonytalanodott Max Verstappen. A Red Bull Formula–1-es csapatának holland pilótája a legutóbbi hét versenyből ötöt nem tudott befejezni technikai hiba vagy rajtbaleset miatt. A legutóbbi, spielbergi versenyen már a rajt után érezte, hogy valami nincs rendben az autója kuplungjával. Mindez azért lehet különösen fájdalmas a számára, mert az osztrák istálló közben a vártnál sokkal jobban tartja a lépést két nagy riválisával, a Mercedesszel és a Ferrarival. Hogy mi a siker oka, kiderül cikkünkből.

Remekül szerepelt a röplabda World Grand Prix-sorozat első, mexikói állomásán a magyar női válogatott. Alberto Salomoni szövetségi kapitány együttese háromból három meccset nyert meg. Nem véletlen tehát, hogy a szakember roppant elégedetten, ugyanakkor két lábon a földön állva nyilatkozott a csapatot a tengerentúlra elkísérő munkatársunknak. Hogy miként sikerült ilyen precízen felépíteni a játékot, arról is beszélt Salomoni a Nemzeti Sportnak.

Legfrissebb hírek

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
2 órája

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
2025.11.10. 23:45

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
2025.11.09. 23:27

Szegedi dráma és tragédia. Egyre mélyül az Újpest alatt a gödör

E-újság
2025.11.09. 00:23

Robbie Keane: A pletyka nem érdekel, jól érzem magam a Ferencvárosnál!; Redzic Damir: Sokat szeretnék tanulni Szoboszlai Dominiktól

E-újság
2025.11.07. 23:50

Szabó István: Nem hátsó szándékkal ülök majd a lelátón; A vége szoros lett, de a Fradi hozta a kötelezőt

E-újság
2025.11.07. 00:05

Műtét vár Tóth Balázsra; Keane: Egy győzelem közelebb repítene minket az álmainkhoz

E-újság
2025.11.05. 23:55

Szoboszlai-gólpassz, Real-verés a BL-ben; Bárány és Redzic a két újonc a Rossi-keretben

E-újság
2025.11.05. 00:21
Ezek is érdekelhetik