Olimpia 2024: Bach szerint történelmi lehetőség előtt a NOB

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 22:59
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a szervezet rendkívüli közgyűlése történelmi esély előtt áll: kedden megadhatja a lehetőséget arra, hogy szeptemberi kongresszusa egyszerre döntsön a 2024-es és a 2028-as nyári játékok helyszínéről.

„Amennyiben a keddi ülésén zöld jelzést kap az együttes odaítélés, akkor mindhárom érintett fél, Párizs, Los Angeles és a NOB számára kedvező helyzet alakulhat ki” – mondta az ötletet teljes mellszélességgel támogató Bach.„Amennyiben a keddi ülésén zöld jelzést kap az együttes odaítélés, akkor mindhárom érintett fél, Párizs, Los Angeles és a NOB számára kedvező helyzet alakulhat ki” – mondta az ötletet teljes mellszélességgel támogató Bach.

A kettős odaítélésről szóló javaslatot a NOB végrehajtó bizottsága egyhangú döntéssel már június elején benyújtotta.

A párizsi szervezőbizottság részéről korábban úgy nyilatkoztak, őket csak a 2024-es rendezés érdekli, míg Los Angeles nyitott a sportolók 2028-as vendégül látására is.

Legutóbb 1921-ben döntöttek egyszerre két olimpia házigazdájáról, akkor az 1924-es játékokat éppen Párizsnak, míg az 1928-ast Amszterdamnak ítélték oda.

A NOB 130. kongresszusát szeptember 13. és 17. között rendezik Limában.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
Tegnap, 6:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik