Universiade: nem indulnak az orosz atléták Tajvanon

MTI MTIMTI MTI
2017.08.09. 18:19
Távol maradnak az orosz atléták az idei nyári universiadétól, mivel semleges zászló alatt kellene versenyezniük Tajvanon, az egyetemisták és főiskolások idei csúcseseményén augusztus 19. és 30. között.

A döntést szerdán jelentették be Moszkvában annak hatására, hogy a sportág orosz versenyzői számára a nemzetközi szövetség (IAAF) előírta a semleges zászló használatát, ahogyan a jelenleg is zajló londoni felnőtt atlétikai vb-n sem versenyezhetnek az orosz sportolók saját országuk lobogója alatt.

Az IAAF a múlt héten úgy szavazott, hogy változatlanul fenntartja orosz tagszövetsége felfüggesztését, amelyet 2015 novemberében azért rendelt el, mert a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálata során azt állapította meg: Oroszországban szisztematikus doppingolás zajlott.

Az IAAF a nemzeti színek viseletét azért tilthatja meg az universiadén rajtolni szándékozóknak is, mert ez az atlétikai versenyforma ugyancsak az ő hatáskörébe tartozik.

Ugyanakkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem tiltotta meg az orosz zászló használatát a július végi győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), ahol RUS felirattal, hivatalos orosz színekben indulhattak az érintett atléták, miután erről az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) és az IAAF megállapodást kötött.

Legfrissebb hírek

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
18 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47