Torna ob: Kardos és Al-Salty nyerte az egyéni összetettet

MTI MTIMTI MTI
2017.09.01. 20:39
Kardos Botond és Al-Salty Dália nyerte meg az egyéni összetett versenyt a Budapesten zajló torna országos bajnokság első, pénteki napján.

A férfiak mezőnyében Dudás Norbert lett a második, Vida Kornél pedig a harmadik.

Kardos Botond elmondta, némileg fáradtnak érezte magát, ettől függetlenül élvezte a versenyt, bár talajon és lovon rontott.

„A többi szer már megvolt, össze tudtam szedni magamat, így nyertem. A korlát sikerült a legjobban, mert ott beépítettem egy új elemet, és az is megvolt" – idézi Kardost a magyar szövetség beszámolója.

Sóvágó Lajos, a férfiválogatott szövetségi kapitánya sem elégedett, mert sok volt a rontás a mezőnyben.

„Mindez az edzésmunkára vezethető vissza, és a gyakorlatokban is voltak új elemek, de ez nem mentség egy hónappal a világbajnokság előtt. Nagyobb figyelmet kell szentelni az elkövetkező idő munkájára" – magyarázta a szakvezető, aki szerint Kardos megérdemelten nyerte meg az ob-t.

A nőknél Al-Salty Dália mögött az Európa-bajnoki bronzérmes Dévai Boglárka állhatott a dobogó második, Sági Inez pedig a harmadik fokára.

Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya úgy értékelt, Al-Salty kiegyensúlyozottan, rontás nélkül versenyzett. „Magabiztos és megbízható tornát mutat be, nagyon örülök, hogy rá ilyen stabilan lehet számítani. Kovács Zsófia bokasérülés miatt nem tudott összetettben indulni, csak három szeren versenyzett, Böczögő Dorina pedig vállsérülése miatt nem vehetett részt a viadalon" – tette hozzá.

Az egyéni összetett verseny mindkét nem esetében selejtező is volt a szombati és a vasárnapi szerenkénti finálékra.

TORNA OB, EGYÉNI ÖSSZETETT
FÉRFIAK

1. Kardos Botond (Vasas SC) 77.600 pont
2. Dudás Norbert (FTC Ybl Tervező) 76.150
3. Vida Kornél (BHSE) 74.350

NŐK
1. Al-Salty Dália (Józsefvárosi TE) 49.800 pont
2. Dévai Boglárka (Szombathelyi SI) 48.600
3. Sági Inez (KSI SE) 44.500

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
12 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23