Torna ob: minden szeren más győzött szombaton

2017.09.02. 14:57
Minden szeren más győzött a tornászok egyéni országos bajnokságának szombati versenynapján. A magyar szövetség beszámolója szerint a férfiaknál talajon az egyéni összetett bajnoka, Kardos Botond hibátlan gyakorlatot mutatott be, így megérdemelten nyert. Gyűrűn Dudás Norbert szerezte meg a bajnoki címet a budapesti Központi Tornacsarnokban. Lólengésben Vecsernyés Dávid lett az első, BHSE-s klubtársa, Kállai Zoltán rontott, így másodikként zárt.

„Összetettben szoktam lólengésben szerepelni, nem számítottam rá, hogy megnyerem, de nagyon örülök, hogy jól sikerült. Az év legjobb gyakorlatát csináltam" – nyilatkozta Vecsernyés.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián kisebb vállfájdalmai miatt a tervezetthez képest mégsem indult. A jövő hét folyamán az orvosi szakvélemény alapján döntik el, hogy a szombathelyi Challenge világkupán rajthoz áll-e.

A nőknél ugrásban az Európa-bajnoki bronzérmes Dévai Boglárka teljesített a legjobban, mégsem volt maradéktalanul elégedett. „A melegítés sem úgy ment, ahogy szerettem volna, többet vártam magamtól. Még nem az új ugrásaimat mutattam be, szeretnék az erősségen növelni" – mondta Dévai.

A kolozsvári kontinensbajnokságon ezüstérmes Kovács Zsófia csak felemás korláton indult, de azon hibátlan volt a gyakorlata, és a mezőny legmagasabb pontszámával (14.100) győzött. Mint elmondta, az Európa-bajnoksághoz képest ezúttal „leépített” gyakorlattal szerepelt, de azt szépen be tudta mutatni, az átkötés plusztizedet ért. A felkészülése nem volt zavartalan, mert meghúzódott a hasfala, és bokafájdalmak is hátráltatták.

A bajnokság vasárnap 10.30-tól folytatódik, ugyancsak szerenkénti döntőkkel.

TORNA OB
férfiak:
talaj:
1. Kardos Botond (Vasas SC) 14.050 pont
2. Vida Kornél (BHSE) 12.900
3. Földes Márton (BHSE) 12.850

lólengés:
1. Vecsernyés Dávid (BHSE) 13.950
2. Kállai Zoltán (BHSE) 13.650
3. Dudás Norbert (FTC Ybl Tervező) 12.900

gyűrű:
1. Dudás 13.500
2. Földes 12.250
3. Csorvási Soma (BHSE) 12.000

nők:
ugrás:

1. Dévai Boglárka (Szombathelyi SI) 13.150
2. Sági Inez (KSI SE) 12.300
3. Tömböl Boglárka (Szombathelyi SI) 11.900

felemás korlát:
1. Kovács Zsófia (Dunaferr SE) 14.100
2. Al-Salty Dália (Józsefvárosi TE) 12.300
3. Dévai 12.100

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
12 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23