Asztalitenisz-vk: Póta a nyolcaddöntőben búcsúzott

Vágólapra másolva!
2017.10.28. 19:08
Akárcsak tavalyelőtt és tavaly, Póta Georgina ezúttal is a nyolcaddöntőben búcsúzott a női asztaliteniszezők világkupáján, a kanadai Markhamben.

A 2014-ben elődöntős magyar játékos – a világranglista 32. helyezettje, a verseny tizedik kiemeltje – pénteken két győzelemmel megnyerte a csoportját, a kieséses szakasz első körében azonban rendkívül nehéz ellenfél, a Szekszárdban légióskodó tajvani Cseng I-csing várt rá. Az ázsiai tavaly csak a döntőben kapott ki, most ötödikként rangsorolták, a nemzetközi szövetség világranglistáján pedig a tizedik.

A szombati meccs jól kezdődött Póta szempontjából, az első két szettet megnyerte, ezt követően azonban magára talált a rivális, és fordított. A magyar játékosnak a folytatásban még sikerült egyenlítenie, de a döntő játszma már Cseng fölényét hozta, így ő jutott a legjobb nyolc közé.

A világkupa pénzdíja 150 ezer dollár, ebből a győztesnek 45 ezer jut. Póta Georgina 3250 dollárt kap a szerepléséért.

Az első vk-t 1996-ban rendezték meg Hongkongban, az idei tehát már a 21. kiírás. A vk-n húsz pingpongos alkotja a mezőnyt: egy szabadkártyás játékos mellett a kontinentális kupák bajnokai, valamint az utánuk következő legjobbak álltak-állnak asztalhoz.

NŐI ASZTALITENISZ VILÁGKUPAVERSENY, MARKHAM (KANADA)
NYOLCADDÖNTŐ
Cseng I-csing (tajvani)–Póta Georgina 4:3
(–7, –7, 8, 11, 7, –7, 4)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
18 órája

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30
Ezek is érdekelhetik