MOB: életrajzi könyv jelent meg az első elnökről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.08. 20:58
A márványarcú miniszter címmel életrajzi könyv jelent meg Berzeviczy Albert egykori kultuszminiszterről, a Magyar Olimpiai Bizottság első elnökéről.

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központban szerdán este megtartott bemutatón az egykori nagy formátumú kultúrpolitikus és sportvezető ükunokája, Szalay-Berzeviczy Attila azt mondta, a Gali Máté történész által készített kötet megjelenésének az adott aktualitást, hogy száz év telt el a Monarchia szétesése és egy új világrend kialakulása óta, s annak határán Berzeviczy Albert jelentős szerepet töltött be a szellemi és kulturális élet területén.

Ezt követően Kulcsár Krisztián, a MOB jelenlegi elnöke beszélt az 1895-ben megalakult szervezetet elnökként elsőként irányító Berzeviczy Albertről, aki szavai szerint a magyar olimpiai mozgalom egyik úttörője volt, s bár nem sportolt versenyszerűen, családtagnak számított a magyar sportolók büszke családjában. Kulcsár emlékeztetett arra, hogy az egykori kultuszminiszter egyik álma az volt, hogy Budapest olimpiát rendezzen, s nem rajta múlt, hogy ez 1920-ban nem sikerült a magyar fővárosnak. A MOB elnöke hozzátette: Berzeviczy szívügyének tekintette az iskolai testnevelést és sportvezetőként maradandót alkotott.

„Nélküle nem tekinthetnének ma Magyarországra úgy, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hét alapító tagjának egyikére, s ő volt az, aki annak idején kidolgozta a Magyar Olimpiai Bizottság szervezeti szabályzatát” – hangsúlyozta Kulcsár.

Romsics Ignác történész, akadémikus előadásában úgy fogalmazott, Berzeviczy Albert a magyar történelem egyik méltatlanul elfelejtett alakja, éppen itt az ideje, hogy kiderüljön, ki volt ő valójában.

„Elsősorban egy liberális-konzervatív, Tisza-párti politikus, másodsorban a szellemi élet sokoldalú alkotója, ezek mellett még a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és még sok minden más is volt” – emlékeztetett a történész, aki kiemelte azt is, hogy a nemzeti szellemű kultúrpolitika elkötelezett hívének számító Berzeviczy 1905-től 31 éven át vezette elnökként a Magyar Tudományos Akadémiát, amit nem elsősorban tudásának, hanem a politikai és a kulturális szférával kialakított kapcsolatának köszönhetett.

Gali Máté szerző elmondta, a Szépmíves Könyvek Kiadó gondozásában megjelent kötet ötéves kutatómunkájának az eredménye.

Legfrissebb hírek

Sportpolitika: közgyűlést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2026.01.24. 12:45

„Ez a könyv segít mindenkinek, hogy ne csak nézze, hanem lássa is, mi történik” – szakértők beszéltek a Futbólia visszahódításáról

Minden más foci
2026.01.23. 10:04

Ismét kiosztották a MOB Fair Play-díjakat, Földes László „Hobo” is a díjazottak között

Egyéb egyéni
2026.01.22. 21:41

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Milánó 2026: a MOB elnöksége elfogadta a küldöttség összetételére tett javaslatot

Téli sportok
2026.01.19. 17:31

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2025.12.23. 17:14

Faragó Tamás: Egy különleges társasághoz tartozom

Egyéb egyéni
2025.12.18. 15:22
Ezek is érdekelhetik