Asztalitenisz: az elődöntőben véget ért Pótáék menetelése

2018.01.19. 20:43
null
Póta Georgina (jobbra) úgy érezte, nem volt esélyük (Fotó: Földi Imre)
A Póta Georgina, Matilda Ekholm páros sima vereséget szenvedett a budapesti world tour-verseny elődöntőjében, ezzel a mieink számára véget ért a torna.

 

A női páros elődöntőjében gyorsan kiderült, hogy reménykedni lehet, de a realitás ezúttal más. Csen Ko és Vang Man-jü nem nagyon hagyott kétséget afelől, hogy melyik a jobb páros, s ezzel láthatóan gyorsan kedvét is szegték Póta Georginának és Ekholmnak: hiába próbálkoztak bármivel, a kínaiaknak mindenre volt válaszuk, s villámgyors három szettben eldöntötték a továbbjutást.

„Sajnos nem volt esélyünk, nem találtunk fogást a kínaiakon. Be kell látni, ez más szint. Egy idő után már azt vártam, mikor fejeződik be a mérkőzés. Ettől függetlenül elégedett vagyok, hiszen rendkívül erős mezőnyben szereztünk bronzérmet, és ha a sorsolásnál kicsivel több szerencsém van, egyesben is tovább juthattam volna” – mondta a mérkőzést követően Póta Georgina.

A mieink ezzel befejezték a szereplésüket, a verseny azonban még nem ért véget: szombaton a férfi és női egyes negyeddöntőket és elődöntőket, vasárnap pedig a négy versenyszám (férfi és női egyes, férfi és női páros) fináléját rendezik meg a BOK-csarnokban

WORLD TOUR, 1. ÁLLOMÁS, BUDAPEST (a pénzdíj: 150 ezer dollár)
Nők. Páros. Elődöntő:
Csen Ko, Vang Man-jü (kínai)–Póta, Ekholm 3:0 (6, 5, 2)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:56

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
2026.06.11. 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik