E-sport: megalakult a Budapest Honvéd e-sport akadémiája

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.30. 17:01
Ünnepélyes keretek között, szimbolikusan egy számítógép bekapcsolásával megkezdte működését a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia.

A sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitón Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke úgy fogalmazott, néhány évvel ezelőtt egy e-sport akadémia létrehozása nagyon távoli gondolatnak tűnt, de mostanra megérett az idő arra, hogy egy nagy múltú sportegyesület keretein belül is legyen létjogosultsága az ilyen intézménynek.Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke úgy fogalmazott, néhány évvel ezelőtt egy e-sport akadémia létrehozása nagyon távoli gondolatnak tűnt, de mostanra megérett az idő arra, hogy egy nagy múltú sportegyesület keretein belül is legyen létjogosultsága az ilyen intézménynek.

„Az a célunk, hogy az eddig otthon játszó fiataloknak mi, korábbi vagy jelenlegi élsportolók át tudjuk adni azt a tudást, amit a mentális és a fizikai felkészítésről magunkba szívtunk karrierünk alatt” – fogalmazott a sportvezető. Hozzátette, az e-sportban egy-egy verseny alkalmával nyolc-tíz órán keresztül kell koncentrálniuk a játékosoknak, ehhez tökéletes felkészültség szükséges.

Simicskó István honvédelmi miniszter, a BHSE elnöke kifejtette: az a céljuk, hogy az akadémiára jelentkezők az olykor egész napos gyakorlás mellett a Honvéd megújuló létesítményeiben színvonalasan sportolhassanak is.

„Szeretnénk a fiatalokat formálni, a jóra nevelni, ehhez a jellemüket, a lelküket és a fizikumukat is pallérozni kell” – jelentette ki. A miniszter emlékeztetett arra, hogy nem a Honvéd az első a nagy egyesületek közül, amely létrehozza a maga e-sport részlegét, hiszen ezt megelőzően az MTK-nál és a DVTK-nál is alakult ilyen szakosztály.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőbeszédében hangsúlyozta, három gyermekén keresztül a saját környezetében látja, hogy az e-sport mennyire beköltözött az otthonokba.

„Az egész világban rendkívül népszerű az e-sport, az egyes versenyeken stadionokat töltenek meg a nézők, éppen ezért örülök, hogy a Honvéd felismerte az ebben rejlő lehetőséget és elkezdett foglalkozni ezzel az ágazattal is. A családoknak biztonságot ad, hogy el tudják engedni e-sportolni a gyerekeiket” – mondta az államtitkár.

Hozzátette, március elsején a BOK Sportcsarnokban megrendezik a magyarországi e-sport első nemzetközi eseményét.

A névadó szponzor részéről Lukács Anita ügyvezető igazgató megtisztelőnek nevezte a Honvéddal való közös munkát, s elmondta, nagy örömmel támogatták a kezdeményezést.

Az akadémia hivatalos megnyitója után a Honvéd egykori és jelenlegi sportolói közül Szivós Márton vízilabdázó, Kovács Katalin kajakozó, Baji Balázs gátfutó, valamint Imre Géza párbajtőrvívó a média képviselőivel mérkőzött meg az egyik legnépszerűbb online játékban a most átadott edzőteremben.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik